Magyar gazdaság

Megszorítják a kulturális fővárosokat is?

Úgy tűnik, az európai kulturális fővárosokat is elérte a globális pénzügyi válság. Alig zajlottak le a fényes megnyitók, amelyeken 2009. január 1-jétől az ausztriai Linzet és a litvániai Vilniust Európa kulturális fővárosává nyilvánították, máris befutottak az első, megszorításokról szóló hírek a balti államból.

A litván kormány az utolsó pillanatban 40 százalékkal 25 millió litasra (kb. 2 milliárd forintra) kurtította meg a vilniusi programsorozat állami támogatását. Ebből legalább 200 koncertet, kiállítást, könyvvásárt, színházi és szabadtéri (jégpályán zajló) előadást kívántak finanszírozni az új esztendőben, a csökkentett keretéből már legfeljebb a felére futja majd, emiatt a litván főváros 550 ezer lakója már most csalódott.

Linzben a sarki hideggel dacolva 130 ezren gyűltek össze a szilveszter éji megnyitóra. A felső-ausztriai tartományi székhelyről egyelőre még nem jött hír arról, hogy hozzányúltak volna a 68 millió eurós (18 milliárd forintos) büdzséhez, amelyből 220 kulturális programot kívánnak finanszírozni a vendéglátók 2009-ben. Linz nem csupán 2009-ben, hanem elsősorban utána szeretne Ausztria egyik legérdekesebb városává válni.

Az 1985 óta egy, 2005 óta pedig két vagy három európai várost jelöl ki Európa kulturális fővárosának. Linz 2009-ben a litván fővárossal, Vilniusszal osztja meg ezt a megtisztelő címet. Jövőre - 2010-ben - Pécs lesz Európa kulturális fővárosa, Essennel és Isztambullal közösen.

Linz Európa kulturális fővárosa Vilnius
Kapcsolódó cikkek