Szociális robbanástól tartanak szakértők Spanyolországban, ahol az európai szinten példátlanul erős gazdasági visszaesés drámaian megnövelte a munkanélküliek számát, és kiélezte a feszültségeket a helyi és a külföldi munkakeresők között. Tavaly közel másfélszeresére, hárommillió fölé nőtt az állástalanok száma, ez a németországihoz hasonló abszolút számot és az EU-ban legmagasabb, 13 százalék fölötti munkanélküliségi rátát jelent.
Piaci elemzők szerint 2010-ig a négymilliós küszöböt is átlépi az állástalanok száma, ám ezt a jóslatot Celestino Corbacho munkaügyi miniszter túlságosan borúlátónak tartja. José Luis Rodríguez Zapatero miniszterelnök a napokban azzal igyekezett lelket önteni az állásukért aggódó vagy már elbocsátott emberekbe, hogy kijelentette: a tavaly elhatározott tízmilliárd eurós infrastruktúra-beruházási program az év során 300 ezer új álláshelyet teremt. A helyzet szerinte márciustól fokozatosan javul majd.
A munkanélküliség növekedéséből fakadó szociális problémák azonban így is időzített bombaként ketyegnek. A spanyol törvények értelmében az elbocsátott dolgozók – a legális munkaviszonyban eltöltött idő hosszától függően – legfeljebb két évig számíthatnak fizetésük 70 százalékáig terjedő segélyre. Ez azt jelenti, hogy az idei év végétől és még inkább 2010-ben fokozatosan óriási tömegek kerülnek majd ki az ellátórendszerből.
Márpedig a spanyolok, illetve a – közép- és kelet-európai vagy afrikai – vendégmunkások közötti feszültség most is óriási. A hatóságok megpróbálják hazatérésre ösztönözni a korábbi boom idején érkezett külföldieket, ám a többség nem mozdul. VG
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.