BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Robbanáshoz vezethet a válság

Harag. A befektetők elriasztása révén tovább mélyítheti a krízist, ha kiéleződnek az éppen a válság generálta társadalmi feszültségek – figyelmeztetnek elemzők az Európa-szerte egyre gyakoribbá váló tömegmegmozdulások kapcsán. Görög-, Lettországban és Bulgáriában a korábbi, erőszakba torkolló tiltakozó akciók után a gazdák jelenleg is fenntartanak útblokádokat, kártérítést követelve a csökkenő mezőgazdasági árak miatt. Németországban a héten tíz bajor város közlekedését bénította meg egy napra a közalkalmazottak sztrájkja.

Franciaországban a múlt héten egymillió ember vonult az utcára a munkahelyek megszűnése ellen tiltakozva, Nagy-Britanniában pedig a külföldi munkavállalók alkalmazása áll az elégedetlenség középpontjában. A hét végén Oroszországban is több megmozdulást szerveztek. Izlandon a válság miatti tiltakozó akciók a kormány bukásához vezettek; Lettországban egyelőre csak a posztjáról a napokban lemondott mezőgazdasági miniszter vált a népharag politikai áldozatává, míg a kormány túlélte a szerda esti parlamenti bizalmatlansági szavazást.

A válság miatt munkájukat vesztők különösen nehezen dolgozzák fel a velük történteket, amikor azt látják, hogy kormányaik eurómilliárdokkal segítik ki az összeomlásért felelős pénzintézeteket. Az Irish Times beszámolója szerint a zöld szigeten máris visszatért a köztudatba az 1930-as években a bankár és a gengszter összevonásából született „bankster” szó, miközben az ottani tiltakozások nyitányaként a napokban a waterfordi üveggyár munkásai bevették magukat a bezárásra ítélt üzembe. Az elbocsátott dolgozók nem értik, hogy ha a kormánynak futotta az Anglo Irish Bank megmentésére, akkor miért utasította el vállalatuk államilag támogatott hitelre vonatkozó kérését.

Legyen szó azonban bankmentésről vagy vállalati hitelgaranciákról, a kormányzati akciók mindenképpen a költségvetési hiányok fenntarthatatlan növekedéséhez vezetnek. Ronald Janssen, az európai szakszervezetek konföderációjának közgazdásza szerint az eredmény a jóléti állam megkurtítása lesz; végső soron pedig a társadalmi elégedetlenség robbanásával a szociális Európa de facto végével is számolni lehet.

A feszültségek kiéleződésének veszélyére ráadásul már messze nem csak a szakszervezetek figyelmeztetnek. Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója tavaly decemberben azt mondta, hogy a fejlett országokban is előfordulhatnak zavargások. Ennek megelőzésére a pénzügyi rendszer átalakítását javasolta, úgy, hogy „a javakból szélesebb kör részesedjen”.

A brüsszeli Európai Politikai Tanulmányok Központja (CEPS) szerint zavargásokra az EU új, keleti tagállamaiban nagyobb az esély, ahol éretlenebb a politikai rendszer, és az elégedetlenséget a korrupció is fűti. Az unióban sokan attól félnek, hogy a feszültségek éleződése nyomán a júniusi európai parlamenti választásokon is előretörhetnek a szélsőségesnek titulált erők. Brüsszel a maga részéről a globalizációs alap kibővítésével és az EU-támogatások kifizetésének a felgyorsításával igyekszik hűteni a kedélyeket.

A válság persze nem csak Európában vezethet súlyos társadalmi konfliktusokhoz. A fejlődő országok elsősorban a fejlettek importkeresletének visszaesését, valamint a tőkebeáramlás lassulását szenvedhetik meg. Az indiai Wipro elnöke, Anzim Premji például a Reuters szerint úgy számol, hogy az információtechnológiai ipar növekedésének leállása Indiában akár 2,5, Kínában pedig 4 millió új állás létrejöttének a lehetőségét veszi el.

Kínában ugyanakkor már a meglévő munkahelyek sorsát is egyre nagyobb bizonytalanság övezi. Az országban a városokban munkát vállaló 130 millió falusi közül már mintegy 20 millió elvesztette az állását, és ez a szám a Citigroup becslése szerint akár 30-40 millióra is nőhet. VG

Tiltakozó akciók Európában

Nagy-Britannia: energiaipari sztrájkok a külföldi munkások alkalmazása miatt

Bulgária: a múlt hónapban zavargásba torkollott kormányellenes tüntetések, jelenleg a gazdák útlezárásokkal tiltakoznak

Franciaország: egymilliós tüntetés a múlt héten az állásvesztések elleni tiltakozásul

Németország: közalkalmazotti sztrájk a héten

Görögország: tavaly decemberben napokig tartó zavargások, jelenleg a gazdák tiltakoznak

Izland: a pénzügyi összeomlás után zavargások, a múlt hét végén új kormány alakult

Lettország: januárban erőszakos tüntetések, jelenleg a gazdák tiltakoznak, a mezőgazdasági miniszter a héten lemondott

Litvánia: a múlt hónapban erőszakos tüntetések

Oroszország: a hét végén szinte minden nagyobb városban tüntetéseket tartottak

Bulgária: a múlt hónapban zavargásba torkollott kormányellenes tüntetések, jelenleg a gazdák útlezárásokkal tiltakoznak

Franciaország: egymilliós tüntetés a múlt héten az állásvesztések elleni tiltakozásul

Németország: közalkalmazotti sztrájk a héten

Görögország: tavaly decemberben napokig tartó zavargások, jelenleg a gazdák tiltakoznak

Izland: a pénzügyi összeomlás után zavargások, a múlt hét végén új kormány alakult

Lettország: januárban erőszakos tüntetések, jelenleg a gazdák tiltakoznak, a mezőgazdasági miniszter a héten lemondott

Litvánia: a múlt hónapban erőszakos tüntetések

Oroszország: a hét végén szinte minden nagyobb városban tüntetéseket tartottak-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.