Legutóbb az OmniPack Első Magyar Csomagolástechnikai Klaszter és az érintett közreműködő szervezet, a Pro Regio Közép-magyarországi Regionális Fejlesztési és Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Kft. vezetői szerződtek arra, hogy a kedvezményezett 79 millió forintos európai uniós és hazai támogatással megvalósítja a biopolimer előállítását szolgáló, 173 millió forint összköltségű projektjét. „Jókor jön ez a támogatás, mire a válság véget ér, a segítségével kedvező pozícióból indulhatunk az új versenyben” – hangsúlyozta a ceremónián Halmos László, a nyertes klaszter elnöke.

A központi régióban a pályázó huszonöt induló és hat fejlődő klaszter közül tíz induló és egy fejlődő nyert összesen 638 millió forint támogatást. Lukovich Tamás, a Pro Regio ügyvezető igazgatója azt is bejelentette, a régióban újabb klaszterpályázatot hirdetnek meg 1-1,5 milliárd forintos kerettel.

Összesen 136 induló és 33 fejlődő klaszter nevezett be a hét régió pályázati kiírásaira, s együttesen 5,59 milliárd forint volt az általuk igényelt támogatás. Zombori Zita, a Pólus Programiroda ügyvezető igazgatója szerint ezzel a nagy hozzáadott értéket megcélzó klaszteresedési folyamat első fejezete zárult le. A nyertes projektekkel pedig még megalapozottabbá vált a remény, hogy 2013-ra lesz Magyarországnak öt-tíz gazdasági húzóerőt felmutató klasztere.