Enyhülés az orosz–ukrán gázvitában
Kijev és Moszkva immár maga mögött tudhatja a két kormányt korábban élesen szembeállító gázvitákat – állította Moszkvában az ukrán miniszterelnök. Julija Timosenko kijelentette, a szállítások stabilizálódtak, és kormánya immár minden alkalommal időben fizeti az ellenértéket.
A két ország viszonya ez év elején jutott mélypontra, amikor Moszkva tranzittételek ismételt megcsapolásával vádolta meg az ukrán kormányt, majd leállította a szállítást. Márciusban újabb konfliktus pattant ki a két kormány között, amikor Ukrajna jelentős pozíciókat kínált az EU számára az országban lévő gázvezeték-infrastruktúra korszerűsítésében és működtetésében. A mellőztetettséget sérelmezve Moszkva akkor felkérte Timosenko miniszterelnököt, hogy ne induljon el a már korábban kitűzött tárgyalásokra.
Időközben egy további vitás pont is felbukkant: a válság erősen visszavetette az ukrán ipari termelést, ennek következtében meredeken esett a gázfogyasztás. A szerződésekben lekötöttnél jóval kisebb mennyiség átvétele miatt a szállító Gazprom súlyos kötbéreket helyezett kilátásba, ezek érvényesítésétől azonban a mostani moszkvai tárgyalásokon eltekintett az orosz kormány. A bizalom lassú helyreállásának nyilván jót tett az is, hogy Kijev részvételt kínált az oroszoknak a gáztranzitrendszer korszerűsítésében és bővítésében.
A mostani tanácskozásról beszámolva a Reuters kiemelte, hogy Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök a sajtótájékoztatón nem kommentálta a gázügyeket, és inkább a kétoldalú együttműködés általános kérdéseivel foglalkozott. Mint fogalmazott, a kormánya elégedetten szemléli, hogy érzékeny iparágak és területek egész sorában megállt az együttműködés korábban megfigyelhető rombolása, sőt a kapcsolatok építése vált jellemzővé. VG


