Nonprofit Zrt.-vé alakult a Magyar Közút Kht.
A tulajdonos az átalakulás lehetséges formái közül, az előnyök és hátrányok számbavétele után, az egyszemélyes nonprofit részvénytársasági forma mellett döntött. Ezt a Magyar Közút Kht. országos kiterjedtsége, foglalkoztatottainak száma, nagy pénzforgalma, finanszírozási helyzete és az ezzel összefüggő mind jelentősebb piaci kitettsége indokolta.
A társaság feladatai az átalakulással változatlanok, továbbra is az országos közutak fenntartásához, üzemeltetéséhez kapcsolódó állami közfeladatokat látja el. A társaság, ahogy eddig is, úgy az átalakulás után is minden vállalkozási tevékenységből származó eredményét visszaforgatja az alapító okiratban meghatározott feladatokra, vagyis a 30 ezer kilométeres országos közúthálózat karbantartására és üzemeltetésére.
A Magyar Közút Kht. mérlegfőösszege tavaly 40,8 milliárd forint volt. A társaság a 2008-as üzleti évet 41,8 milliárd forint bevétel mellett 0,2 milliárd forint mérleg szerinti eredménnyel zárta. Az átalakulás után a menedzsment változatlan összetételben folytatja munkáját. A társasági törvény szerint megalakult a részvénytársaság igazgatósága, melynek elnöke Varga András, tagjai László Sándor, Kun András, Morvai Attila és Szűcs Lajos. Az újjáalakult kilenctagú felügyelő bizottság elnöke Zsolnay Tamás.


