A szerzők többsége egyetérteni látszik abban, hogy a kiemelt államok vezetői maguk is a sötétben tapogatózva keresnek kapaszkodót a globális pénzügyi és gazdasági válság útvesztőiben, ennek során határozták el, hogy kísérletet tesznek a 250 milliárd dollárnak megfelelő összegű globális likviditásnövelő művelettel. Az első – elkerülhetetlenül felszínes – tájékozódásból ocsúdva a Telegraph gazdasági rovatának munkatársa megállapítja, hogy az IMF által teremthető „szintetikus” pénz (SDR – Special Drawing Rights) kibocsátására kétféle magyarázat létezik:
A politikusok holdkórosként járnak el, és valójában nem tudják, hogy mit cselekszenek.
A lap szerzője – egy mainstream kiadvány munkatársához illően – természetesen a második variánsból indul ki, bár azt elismeri, hogy a G-20 tanácskozáson elfogadott konstrukció ad okot a gyanúra. Mint írja, a művelettel az IMF nagy lépést tett egy globális központi bankká válás irányába, és ha ellenőrző szerephez jutna a világgazdaság működésének alapját képező likviditásszint szabályozásában, akkor egy, mindenféle választói ellenőrzés nélküli, elszámolással a világon senkinek sem tartozó monstrum jöhetne létre.
A Telegraph szerint a 250 milliárd dollárnyi, SDR-ben kibcsátandó pótlólagos likviditás ötlete inkább az – alvajárók módján eljáró – értelmi szerzők tudatlanságára vezethető vissza. Az IMF állítólag maga is csak az utolsó pillanatban értesült a tervről, amikor az intézmény jogi osztályáról elkezdtek lázasan telefonálni az amerikai pénzügyminisztériumba, azt firtatva, hogy valójából mit is akar az Egyesült Államok kormánya. Ami ennél is rosszabb, szemlátomást senkinek sincs pontos képe arról, hogy miként viszonyul egymáshoz a SDR-kibocsátásáról a fejlett Nyugat államaiban alkotott kép ahhoz, amit Moszkvában és amit Pekingben elképzeltek.
A kínai központi bank elnöke már hetekkel a G-20 tanácskozás előtt javasolta, hogy a nemzetközi pénzügyi rendszert tegyék át – a dollár helyett – egy másik, közös tartalékvaluta talapzatára. Ez utóbbi funkciójára Peking alkalmassá nyilvánította a Nemzetközi Valutaalap által forgalomba hozható SDR-t, azzal a megkötéssel, hogy a jövőben a globális valuta ne kapcsolódjon egyetlen állam pénzneméhez se, a menedzselése pedig ne kötődjön semmilyen kormányhoz.
További követelmény lenne a kínaiak szerint, hogy a pénzteremtés egyértelműen rögzített szabályok szerint menjen végbe, és egyúttal igazodjon rugalmasan a globális gazdasági tevékenység és áruforgalom által támasztott, mindenkori igényekhez. Ettől Moszkva elképzelései annyiban térnek el, hogy a létrehozandó, új, globális tartalékvaluta értékét bizonyos hányadban az aranyhoz kellene kapcsolni. Egy, globális fizetőeszköznek kiemelt áruféleségekhez való kapcsolása egyébként már több évtizedre visszatekintő elképzelés.
Ilyen előzmények után határozták el a londoni G-20 tanácskozás résztvevői a 250 milliárd dollárnak megfelelő összegű SDR kibocsátását, Sőt – a Telegraph szerint – ez utóbbi lépésnek lényegében semmi köze sincs az oroszok vagy a kínaiak felvetéseihez. A művelet hosszabb távon ható következményeiről a vezető nyugati államok előzetesen nem egyeztettek Moszkvával vagy Pekinggel, emellett az sem világos, hogy ki, milyen összegben és milyen feltételekkel kaphat SDR-t. A jelekből ítélve a javasolt, új globális tartalékvaluta, illetve az SDR szerepéről a legnagyobb viták még hátravannak, mert az csak a későbbiek során fog kiderülni, hogy a rendezésről egymástól lényegesen eltérő elképzeléseket vallanak Moszkvában, Pekingben, Londonban és Washingtonban.
