Magyar gazdaság

Tízből kilenc forint "fekete" a pártoknál - Hányan hisznek nekik?

Társadalmi nyomásra van szükség a szigorúbb, átláthatóbb és elszámoltathatóbb párt- és kampányfinanszírozási szabályok bevezetéséhez – fogalmazott tegnap Molnár Bálint, a Freedom House Europe igazgatóhelyettese egy műhely-konferencián.

A civilszervezetek főbb javaslataikként a rövidebb, korlátozott kampányidőszakot, a kampányszámla bevezetését, a kormány, önkormányzatok nélküli korteshadjáratokat, a pártok valós ellenőrzését, átlátható médiakampányt, illetve pártalapítványokat nevezték meg.

Hack Péter, az ELTE oktatója, a Transparency International tanácsadó testületének tagja hibának nevezte, hogy tíz éve titkos tárgyalások folynak a kérdésről a pártok között. Továbbá: a Gyurcsány-kormány által másfél éve beterjesztett törvénymódosítás azóta is napirenden van, és már csak határozathozatalra vár. Hack mellett Kovács Árpád, az ÁSZ elnöke is egyetértett abban, hogy a szabályozási elképzelés elfogadása politikai akarat kérdése, s a jelenlegi helyzethez képest sok mindenben előrelépést jelentene.

Kovács azonban óvatosságra intett, mondván: a szigorúbb ellenőrzés több százmilliós plusztételt jelentene a költségvetésnek. Mint Molnár Bálint elmondta, becslések szerint minden tíz forintból 9 átláthatatlanul, illegális úton kerül a pártokhoz. Másrészt a lakosság 16 százaléka hiszi, hogy a pártok betartják a vonatkozó szabályokat.

A cikk teljes terjedelemben itt olvasható

Hack Gyurcsány Kovács Árpád politika Tranparency International ÁSZ ELTE Freedom House párt konferencia finanszírozás
Kapcsolódó cikkek