A válság első szakasza idén véget érhet
Békesi László elmondta: abban az esetben, ha az év végéig megvalósulnak a tervezett intézkedések, a bizalmi válság megszűnhet. Bíztató jelek már most is vannak: elindult a bankközi hitelezés, csökkennek a bankközi kamatlábak. Az értékpapír piacon megfigyelhető trend is egyre inkább emelkedést mutat, bár - ahogy a volt pénzügyminiszter fogalmazott - a "medve még mindig rajta tartja a lábát a pénzpiacokon".
Elhangzott, hogy a reálgazdaságban végbemenő folyamatokról még sokat nem tudunk, de az biztos, hogy a válság előtti bázisállapot nem tér vissza, ugyanis a fiktív keresletet tápláló virtuális pénz megszűnik. Békesi szerint a különböző szcenáriók közül a legtöbb elemző az úgynevezett "U-alakú" mozgást tartja legvalószínűbbnek.
A közgazdász elmondta, hogy a két legfontosabb pénzügyi centrum - az Egyesült Államok és Dél-Kelet Ázsia - már jörőre növekedési pályára állhat. Az Európai Unió 2010-ben juthat túl a holtponton. Magyarország számára valószínűleg a jövő év hozza el a mélypontot, majd 2011-ben történhet meg a zéró ponton való túllendülés.


