Magyar gazdaság

Adótippek: "A veszteséget pozitívan is fel lehet használni"

A gazdasági válság mélyülésével együtt egyre nő a veszteséges vállalkozások száma is. A veszteséget azonban pozitívan is fel lehet használni, a válságot követő fellendülés ideje alatt - hívja fel a figyelmet az RSM DTM Hungary mszerkesztőségünkhöz eljuttatott közleménye.

A veszteséget pozitívan is fel lehet használni a válságot követő fellendülés ideje alatt, az elhatárolt veszteség adóalap csökkentő tényező lehet - írja a cég levelében. Ráadásul jövőre az új adótörvényekkel már a 19 százalékos adókulcs mellett használható fel az elhatárolt veszteség.

Eddig is komoly problémákat okozott a gazdasági válság, a társaságok jelentős része emiatt veszteségesen zárhatja az idei évet, és ennek következtében negatívvá válhat a társaságiadó-alapja. Azonban az előre gondolkodó társaságok esetében kisebb öröm is lehet az ürömben, mivel a negatív előjelű adóalapot, a következő adóévekben – saját döntésük szerint beosztva - a vállalkozások levonhatják a társasági adóalapjukból.

Persze amennyiben a következő adóévben már nyereséges a társaság, úgy az adóalap csökkentéssel nem lehet veszteségessé tenni azt, hiszen az nem a számviteli eredményt, hanem a társasági adó adóalapját érinti. Azonban azt is érdemes ehhez hozzátenni, hogy a jogszabályok szerint amíg „el nem fogy” a cég vesztesége, időben bármeddig felhasználható.

Ezt az úgynevezett elhatárolt veszteséget, csak az adóhatóság engedélyével vehetik igénybe azon társaságok, amelyek már legalább négy éve működnek, és az aktuális adóévben a bevétel nem érte el az elszámolt költségek, és ráfordítások együttes értékének 50 százalékát, vagy a társaság adóalapja a megelőző két évben is negatív volt. A hatóság a kérelmet akkor engedélyezheti, ha a fentiek elháríthatatlan külső okok miatt következtek be, vagy a vállalkozás megfelelően járt el ennek elkerülése, mérséklése érdekében.

Azaz nem elég egyszerűen a gazdasági válságra hivatkozni, hanem részletesen be kell mutatni a körülményeket, okokat, amelyek a társaság veszteségességéhez vezettek. Amennyiben az Adóhatóság a veszteség elhatárolását elutasítaná érdemes élni a jogorvoslati lehetőségekkel, mivel tapasztalataink szerint egy megfelelően elkészített, alapos fellebbezés sokszor eredményre vezet.

Jelenleg a társas vállalkozások különadó kötelezettségének számításakor nincs mód a korábbi évek negatív adóalapjának érvényesítésére. Mivel azonban az adótörvények egy módosító javaslata eltörölné a különadót, így ezen a téren is változás várható.

„Az új adótörvények bevezetését követően ráadásul, már a 19 százalékos adókulcs mellett használhatják fel a vállalkozások elhatárolt veszteségüket. Az új törvény hatályba lépése azonban csak a bevallási időszak után várható, így azon vállalkozásoknak, amelyeknek 2008-as adóalapja volt negatív, érdemes tájékozódniuk a lehetőségeikről ”- emelte ki Kalocsai Zsolt, az RSM DTM elnök-vezérigazgatója.

A Pénzügyminisztérium honlapján található adatok szerint idén az egyes hónapokban több társasági adóelőleget fizettek be a cégek, mint tavaly. Mindezt a válság ellenére. Erre nagyrészt magyarázatot ad, hogy a társasági adóelőleg befizetésének alapja a 2007. évi társasági adóbevallás. Amennyiben a társaságok nem éltek adóelőleg mérséklési lehetőségeikkel, akkor a jelenlegi ínséges időben is a korábbi „boldog idők” eredményei után fizethetik a társaságok adójukat.

különadó rsm dtm hungary adótörvény társasági adó Kalocsai Zsolt adó leír
Kapcsolódó cikkek