Bizonytalan fellendülés
Alistair Darling brit pénzügyminiszter arra figyelmeztetett, hogy az ország gazdasági fellendülését a biztató jelek ellenére is visszavethetik a növekvő olajárak, illetve „más európai országok” kudarca a bankrendszerük rendbetételében. Az utóbbiakat érintő kritikájában Darling nem nevezett meg konkrét államokat – írja a Financial Times.
Az olajárak a múlt héten azt követően ugrottak a múlt év októbere óta nem látott szintekre, hogy a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) közel egy éve először jelezte a globális kereslet növekedését. Az IEA szerint ugyanakkor az áremelkedést inkább csak a globális fellendüléssel kapcsolatos derűlátás, nem a valós keresleti és kínálati viszony hajtja. Darling ezért fontosnak nevezte az utóbbiak átláthatóságának növelését célzó nemzetközi erőfeszítések újraindítását, figyelmeztetve: a magas és volatilis olajárak súlyos problémákat okozhatnak a fellendülés szempontjából.
Nagy-Britanniában számos jel mutat a recesszió elmúltára: a független gazdaságkutatók legfrissebb mutatói növekedést jeleztek a szolgáltatási és az ipari szektorban egyaránt; emelkedtek az ingatlanárak és nőtt a kihelyezett jelzáloghitelek összege is. A gazdasági és társadalmi kutatások nemzeti intézete (NIESR) szerint áprilisban és májusban a gazdaság egésze bővülhetett. A pénzügyminiszterrel összhangban azonban nemrég Mervyn King jegybanki kormányzó is arra figyelmeztetett: semmi nem garantálja, hogy bármilyen fellendülés tartós és mélyen gyökerező lesz. Az óvatossággal egyetértő elemzők a munkanélküliség emelkedésével magyarázzák fenntartásaikat.
Ugyancsak a munkanélküliség miatt aggódik az amerikai kilátásokat illetően Paul Volcker, az elnök egyik gazdasági tanácsadó testületének vezetője. Volcker ugyanakkor nem tartja reális veszélynek az infláció megugrását, és igyekezett azokat a félelmeket is eloszlatni, hogy adósságterheinek enyhítésére Washington szándékosan hagyná felszökni az inflációt. FT, TimesOnline, Telegraph
Ellentmondó becslések
A márciusban jelzett 1,75 százalékosnál súlyosabb, közel 3 százalékos globális gazdasági visszaesésre számít az idén a Világbank – jelentette be Robert Zoellick, a pénzintézet elnöke.A Nemzetközi Valutaalap ezzel egy időben viszont felfelé, 1,9-ről 2,4 százalékra módosította a jövő évi globális bővülésről szóló becslését, megerősítve az ez évi, 1,3 százalékos zsugorodással számolót. Reuters
A Nemzetközi Valutaalap ezzel egy időben viszont felfelé, 1,9-ről 2,4 százalékra módosította a jövő évi globális bővülésről szóló becslését, megerősítve az ez évi, 1,3 százalékos zsugorodással számolót. Reuters-->


