Letiltják a cégek a közösségi portálokat a munkahelyi számítógépekről Ausztráliában
Tavaly június és idén április között megháromszorozódott a közösségi portálokhoz való munkahelyi hozzáférést blokkoló cégek száma Ausztráliában – közölte az ötödik kontinens legnagyobb távközlési szolgáltatója, a Telstra.
A cég szerint ez érthető is: „ha egy alkalmazott naponta egy órát a Facebook-on tölt, az évente több ezer dollár veszteséget okozhat munkáltatójának” – közölte Brian Hancourt, a Telstra egyik igazgatója a Reuters szerint. „A csevegés, a barátkozás nem éppen a legjobb módja a termelékenység javításának azoknál a cégeknél, amelyek éppen a túlélésért küzdenek a válság miatt” – fogalmazott az igazgató.
A közösségi portálok látogatottsága rohamosan emelkedik az utóbbi hónapokban-években. A Nielsen felmérése szerint az átlagamerikai ma naponta közel kétszer olyan hosszú időt tölt el ezeken a szájtokon, mint egy évvel ezelőtt.
Nem biztos azonban, hogy az internet bizonyos részeinek blokkolása a megfelelő megoldás a cégek számára. A Melbourne-i Egyetem felmérése szerint átlagosan 9 százalékkal termelékenyebben dolgoznak azok az alkalmazottak, akik szabadon használhatják a világhálót, mint azok, akik csak bizonyos részeihez férhetnek hozzá.


