BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nyomozást rendeltek el a vagyonkezelőnél

A számviteli rend megsértésének gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. 2008-as működése ügyében az V.-XIII. kerületi ügyészség - mondta Budai Gyula, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) szövetségi igazgatója vasárnap sajtótájékoztatón, Budapesten.

Budai Gyula, aki hivatali visszaélés gyanúja miatt fordult a Központi Nyomozó Főügyészséghez, elmondta: az ügyészség a  nyomozással a Vám- és Pénzügyőrség Közép-Magyarországi Regionális  Nyomozó Hivatalát bízta meg.

Emlékeztetett arra, hogy az MNV ellenőrző bizottsága  márciusban  hozta nyilvánosságra a vagyonkezelő 2008. évi működéséről szóló  jelentését, amelyben súlyos hiányosságokat, törvénytelenségeket  állapított meg, köztük azt, hogy MNV Zrt.-nek nem volt  vagyonleltára, vagyonmérlege, nem történt meg a szabályszerű  átadás-átvétel, nem rendelkezett vagyongazdálkodási stratégiával,  továbbá nem volt számlarendje - írja a teol.hu az MTI alapján.

A Magosz igazgatója utalt arra, hogy májusban Oszkó Péter  pénzügyminisztertől levélben kérte, rendeljen el vizsgálatot az  ellenőrző bizottság által feltárt visszásságok miatt, nevezze meg a  felelősöket, és tegyen büntetőfeljelentést. 



 Budai Gyula tájékoztatása szerint a Pénzügyminisztérium  államtitkára válaszában közölte, a tárcának és a miniszternek nincs  hatásköre a nemzeti vagyonkezelőnél feltárt törvénytelenségek  vizsgálatára. Mint mondta, ezt követően az Állami Számvevőszék elnökéhez  fordult, aki június 15-ei válaszlevelében aggályokat fogalmazott meg  az MNV Zrt. működéséről.

Budai Gyula szerint, ha a pénzügyminiszter szakmailag  alkalmatlan arra, hogy ellássa feladatát, akkor távoznia kellene  posztjáról. A vagyongazdálkodással kapcsolatos törvény alapján a  részvényesi jogokat az MNV Zrt.-nél a pénzügyminiszter gyakorolja,  így hatásköre van a törvénytelenségek kivizsgáltatására is. 

A Magosz igazgatója úgy vélte, a pénzügyminiszter falaz a  törvénytelenségeket elkövetőknek, Tátrai Miklós vezérigazgatónak és  Nagy János vagyongazdálkodási tanács elnöknek, akiket szerinte fel  kell menteni.

Budai Gyula azt kérte a pénzügyminisztertől, hogy a büntető  eljárás, illetve az Állami Számvevőszék vizsgálatának befejezéséig  függessze fel az állami vagyon, az állami földek privatizációját.

Kérdésre válaszolva Budai Gyula elmondta, szerinte a nemzeti  vagyonkezelő 2008-as törvénytelen működés az akkori konkrét  eladásokat is érintheti. Utalt arra, hogy egyes esetekben, például  Bábolna ügyében most is folyik büntetőeljárás. Szerinte, ha az  ügyészség megállapítja, hogy a nemzeti vagyonkezelő törvénytelenül  működött, akkor minden egyes privatizációs ügyet egyenként felül  kell vizsgálni.

Bajnai Gordon miniszterelnök egy azonnali kérdésre válaszolva  június 15-én azt mondta a parlamentben: vizsgálat indul, hogy a MNV  Zrt.-nél történt-e olyan, jogos aggodalomra okot adó tevékenység,  ami miatt kormányzati intézkedésre van szükség. A kormányfőt Jakab  Istvánt fideszes képviselő kérdezte az állami földvagyonról, mivel  szerint annak hasznosításával, különösen a privatizációval nagyon  komoly gondok vannak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.