Svájc vezeti az adóversenyt
A nagy nemzetközi cégeknek szánt adókedvezmények versenyét Svájc látszik megnyerni, miután vállalatok sora helyezi át oda európai üzleti és számviteli központját. A Google, a Procter & Gamble, az Electronic Arts, a Yahoo!, a Kraft és számos más konszern után most a McDonald’s tette át az „adóoptimalizálás” szempontjából fontos részlegét az alpesi országba. A már egy éve mérlegelt váltáshoz a döntő lökést a brit adótörvények legutóbbi szigorítása adta meg, amely után jóval előnytelenebbé vált a szellemi tulajdon utáni jövedelmeket Nagy-Britanniában elszámolni. A McDonald’s bevételeinek jelentős hányada származik az üzleti tevékenységének alapját képező franchise-rendszerből.
London hosszú időn keresztül a különlegesen kedvező feltételeknek köszönhette üzleti vonz-erejét. A július eleje óta érvényes, új adórendelkezések nyomán azonban a szellemi tulajdonból származó bevételek után már kétszer kellene a közterheket leróni. Hasonló helyzetben lévő cégek számára egyre nagyobb vonzerőt jelent az áttelepedésre Svájc, Luxemburg és Írország. Az alpesi állam esetében sokat nyom a latban a vonzó életmód és a jó közlekedés.
A Financial Times szerint a már folyamatban lévő és a még várható „exodus” súlyos csapást jelent majd a brit kincstár számára. A szellemi tulajdonjogok utáni bevételek fokozottabb megadóztatása mellett sokan azt is sérelmezik, hogy a brit kormány 50 százalékra emelte a személyi jövedelemadó legfelső kulcsát.
Svájc már tavaly év végén bejelentette, hogy könnyíti a „szükségtelen” adóterheket, például azokat, amelyek korábban a kötvények és részvények ottani kibocsátását terhelték. Emellett továbbra sem vezet be országosan egységes nyereségadót, amely így változatlanul a kantonok hatáskörébe tartozik. Így sok, Svájcban bejegyzett cég mindössze 7-8 százalékos nyereségadót fizet, szemben például a Nagy-Britanniában szokásos 30 százalék körüli rátával.
A különbséget főleg a nemzetközi logisztikai műveletek során lehet könnyen lefölözni. A The Guardian szerint a termelési folyamatok centralizált és az adóterhek szerint optimalizált szervezése (TESCM – Tax-Efficient Supply Chain Management) akár 40 százalékos nyereségnövelést is lehetővé tesz. Ha az ilyen tevékenység szervezését Svájcba összpontosítják, akkor a növekmény jelentős része legálisan kivonható például a brit adóhatóság hatásköréből. VG
Haladékot kapott a UBS
A banktitok-szabályozásból Svájc számára adódó üzleti előnyök változatlanul veszélyben vannak, annak ellenére, hogy a UBS bankház néhány hetes haladékot kapott az ügyében eljáró floridai bírótól a nála elhelyezett amerikai bankbetétek tulajdonosainak megnevezésére.Az augusztus 3-ig folytatandó tárgyalásokba az amerikai és a svájci kormány is bekapcsolódik, azzal a szándékkal, hogy a konfliktust sikerüljön egyezséggel lezárni.
Az amerikai hatóságok súlyos büntetéssel és amerikai aktíváinak lefoglalásával fenyegetik a svájci bankot, mert az – a vádak szerint – sok amerikait segített hozzá adómenekítéshez.
A vitában a UBS azzal védekezik, hogy a mintegy 52 ezer amerikai betétesének adatait a Svájcban hatályos banktitoktörvények miatt nem áll módjában kiadni.
Az augusztus 3-ig folytatandó tárgyalásokba az amerikai és a svájci kormány is bekapcsolódik, azzal a szándékkal, hogy a konfliktust sikerüljön egyezséggel lezárni.
Az amerikai hatóságok súlyos büntetéssel és amerikai aktíváinak lefoglalásával fenyegetik a svájci bankot, mert az – a vádak szerint – sok amerikait segített hozzá adómenekítéshez.
A vitában a UBS azzal védekezik, hogy a mintegy 52 ezer amerikai betétesének adatait a Svájcban hatályos banktitoktörvények miatt nem áll módjában kiadni.-->


