Félúton a munkához: maradtak kiskapuk
Sokan ugyanis a jogszabály-módosítások után sem kívánnak részt venni a programban, és kiskapu gyanánt a táppénzre való jogosultságot használják ki. A településvezetők sérelmezik, hogy az új rendszer jelentős kiadási többleteket okoz az önkormányzatoknak. Annak ellenére is, hogy a bérek és közterhek 95 százalékát az állam téríti meg.
Mivel a közmunkához kapcsolódó dologi kiadásokhoz – ilyen többek között a munkaruha, illetve a munkaeszközök – az állam egyetlen forinttal sem járul hozzá, az önkormányzatoknak jócskán meg kell húzniuk a nadrágszíjat ahhoz, hogy foglalkoztatni tudják a rászorulók többségét – mutatott rá Csach Gábor, Balassagyarmat alpolgármestere. Ugyanis míg korábban a rendszeres szociális segély 90 százalékát fizette az állam, addig az ezt felváltó rendelkezésre állási támogatásban (rát) részesülő, de a foglalkoztatásba be nem vonható segélyezettek költségének csak a 80 százalékát állja.
Tovább súlyosbítják a helyzetet a sorozatos visszaélések is: mivel a közfoglalkoztatásban dolgozók jogosulttá válnak a társadalombiztosítási ellátásra, Balassagyarmaton sokan betegségre hivatkozva néhány nap múlva táppénzre mennek, így lényegében újra eltartottá válnak.


