Az utóbbi hetekben érdekes vita van kibontakozóban a magyar gazdaság középtávú növekedési perspektíváiról. A kormányzati prognózisok azzal számolnak, hogy a válság elmúltával, 2011–12-ben már – hasonlóan az 1995–96-os kiigazítás utáni időszakhoz – bőségesen élvezhetjük a jelenlegi stabilizáció eredményeit, és a üteme a 4 százalék körüli tartományba kúszik.
Ezzel szemben számos kutatói-elemzői műhely – vagy legutóbb éppen a Költségvetési Tanács – úgy látja, hogy részben külső, de döntően belső, szerkezeti okokból a magyar gazdaság növekedése hosszabb időre előretekintve is csak szerény mértékben haladhatja meg a 3 százalékot. Ha az utóbbi, kevésbé derűlátó előrejelzések válnak valóra, az egyszersmind azt is jelenti, hogy a magyar gazdasági teljesítmény még 2012-ben is épphogy csak eléri az öt évvel korábbi szintet.
Valójában nem is a prognosztizált növekedési pályák – első látásra nem is túl jelentős mértékű – eltérése az érdekes, hanem sokkal inkább a mögöttük meghúzódó gazdaságpolitikai feltevések és tanulságok. Egyrészt érdemes leszögezni, hogy a kormányzat rövid távú növekedési előrejelzése (mely szerint az idei 6,7 százalékos visszaesést jövőre további közel egyszázalékos GDP-csökkenés követi ) igencsak óvatos.
Másrészt a hivatalos forgatókönyv a stabilizáció középtávú pozitív növekedési hatásait valószínűleg túlértékeli: mind a fogyasztásban, mind a beruházásoknál érzékelhetően gyorsabb növekedéssel számol annál, mint amely a magyar gazdaságot 2004 óta jellemzi (tehát jóval a jelenlegi világválság, sőt már a 2006 végén kényszerűen megkezdett tétova kiigazítás előtt jellemezte).
A legkevésbé sem kívánom az idei kiigazítás stabilitási eredményeit megkérdőjelezni: rövid távon csak ilyen típusú kiadáscsökkentő lépésekkel volt elkerülhető többek között a két számjegyű gazdasági visszaesés, a forint árfolyamának drasztikus leértékelése vagy a rakétaszerűen emelkedő és a jelenleginél is sokkal súlyosabb elszegényedés. A kamatprémium látványosan csökkent, és ez az árfolyam megszilárdulásával párhuzamosan a devizahitelek korábbi zabolátlan felfutásából adódó – a szociális, hitelpiaci és a pénzügyi rendszer egészét fenyegető – kockázatokat egyaránt jelentősen mérsékelte.
