BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Maga se hiszi a hazai ingatlancég, mekkorát hízott – Magyarországot is bőven kinőtték

A csoportszintű nyereség több mint másfélszeresére nőtt. Magyarországon a DH Group által közvetített hitelek volumene az Otthon Start Program hatására 93 százalékkal nőtt.

Rekordszintű eredményekkel zárta az első negyedévet a a DH Group. A tisztított core EBITDA az előző év azonos időszakához képest 22 százalékkal, 1,6 milliárd forintra, míg a tisztított core adózott nyereség 50 százalékkal, 0,9 milliárd forintra nőtt – derül ki a vállalat péntek reggel közzétett gyorsjelentéséből.

DH Group
Minden idők legerősebb első negyedéves eredményével rukkolt ki a DH Group / Fotó: Sommart Sombutwanitkul / Shutterstock

A DH Group nyeresége több mint 50 százalékkal nőtt

A csoport konszolidált árbevétele a negyedévben elérte a 12,9 milliárd forintot, azaz 29 százalékkal haladta meg a bázisidőszak forgalmát.

Az EBITDA 304 millió forintos éves növekedését a core szegmensek hajtották 382 millió forintos növekedéssel, míg az egyéb szegmens hozzájárulása 78 millió forinttal csökkent, mivel a bázist tavaly egy egyszeri, de jelentős összegű MyCity kivitelezési nyereség javította. A 2025. első negyedévi egyéb működési bevételek között szerepelt ugyanis a MyCity fejlesztés 92 millió forintos egyszeri bevétele a Forest Hill projekt fővállalkozójával történt elszámolás nyomán.

Az EBITDA 66 százaléka már Magyarországon kívül keletkezett.

Az ingatlanértékesítés 294 millió forint ELÁBÉ (beszerzési érték) mellett 348 millió forint nettó árbevételt hozott.

A DH Group nettó pénzügyi eredménye 103 millió forintos veszteség volt szemben a tavalyi első negyedévi 157 millió forintos veszteséggel.

Így aztán az üzemi eredmény 400 millió forintos növekedésének, a nettó pénzügyi eredmény 54 millió forintos javulásának és a jövedelemadó 136 millió forintos emelkedésének az eredményeként az adózás utáni nyereség 919 millió forintot tett ki, ami 55 százalékos növekedést jelent.

A tisztított adózott eredmény pedig 50 százalékkal 940 millió forintra ugrott.

Az egy részvényre jutó nettó nyereség 16,4 forintról 25,3 forintra, azaz 54 százalékkal nőtt.

Felpörgött a hitelközvetítés

A társaság két fő szegmense közül a pénzügyitermék-közvetítés árbevétele 27 százalékkal haladta meg a bázist, miközben a fedezeti hányada 24 százalékon maradt, bruttó fedezet pedig 2,7 milliárd forint volt. A közvetett költségek szinten maradtak, így az üzletág EBITDA-ja – 14 százalékos EBITDA-marzs mellett – 44 százalékkal 1,6 milliárd forintra ugrott.

  • Olaszországban a hitelvolumen 13,5 százalékkal 171,3 milliárd forintra bővült. Euróban számolva 19,7 százalékos  volt a növekedés. Negyedéves összehasonlításban azonban a volumenek 6,8 százalékkal csökkentek forintban és 6,3 százalékkal euróban kalkulálva.
  • Lengyelországban a csoport közvetítetthitel-állománya 37 százalékkal, 139,4 milliárd forintra emelkedett.
  • Magyarországon a közvetített hitelek volumene 62,1 milliárd forint volt, ami éves szinten kiemelkedő, 93 százalékos növekedést jelent. Az előző negyedévhez képest a közvetített hitelportfólió az Otthon Start programnak köszönhetően 6,4 százalékkal nőtt. Miután szeptemberben közel 32 milliárd forintos csúcsra futott a DH által közvetített hitelkérelmek volumene, az év végére havi 20 milliárd forinton stabilizálódott.

Vegyes eredmények az ingatlanszolgáltatások szegmensében

Az ingatlanszolgáltatások divízión belül a magyar piacon a jutalékbevételek éves összevetésben 10,3 százalékkal, 3,2 milliárd forintra estek vissza, míg negyedéves bázison 10,7 százalékos volt csökkenés az Otthon Start program (OSP) hatásának a gyengülése következtében. 

Látszólagos ellentmondás, hogy míg a hitelközvetítés esetében a magyar piacon az OSP hatására markáns növekedésről számolt be a cég, az ingatlanközvetítésnél viszont visszaesésről jelentett, ám ez feloldható, hiszen éppen az OSP következménye lehet, hogy a lakásvételárakon belül a hitelek aránya megnőtt, illetve ettől függetlenül több vevő bízhatta meg a Credipasst hitelközvetítéssel.

Lengyelországban a hálózati jutalékbevételek rekordszint közelében maradtak, elérve az 1,1 milliárd forintot, ami forintban kifejezve 5,1 százalékos csökkenés az előző negyedévhez képest (mínusz 4,6 százalék zlotyban kifejezve). 

Év per év alapon viszont 4,9 százalékkal nőttek forintban és 11,5 százalékkal zlotyban számolva, ami a menedzsment szerint továbbra is biztató növekedési pályát jelez.

Olaszországban a konszern csak hitelközvetítéssel foglalkozik, ám tavaly novemberben a DH Group 22 százalékos részesedést szerzett a spanyol Donpiso társaságban, majd az első negyedévben befolyását 34 százalékra növelte. 

A barcelonai székhelyű hálózat 2026 első negyedévében összesen közel 1 milliárd forint hálózati jutalékbevételt termelt, ám a spanyol céget a DH idén még nem konszolidálja teljeskörűen, így ez a teljesítmény még nem tükröződik a csoportszintű eredményekben.

DUNAHOUSE részvény
Árfolyam: 1 285 HUF 0 / 0 %
Forgalom: 12 364 615 HUF
Napi
Heti
Havi
1 év
3 év
Mind
Forrás: Budapesti Értéktőzsde Nyrt.

A hírre kismértékben drágultak a DH Group részvényei.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.