Magyar gazdaság

Újkígyós is bevezeti a monoki kártyát

Békés megyében abszolút elsőként, az országban pedig első városként Újkígyós vezeti be novembertől a szociális kártyát. Az intézkedés lényege az, hogy az átmeneti segélyt, a lakásfenntartási- és az óvodáztatási támogatást a rászorulók nem költhetik el jövedéki termékekre.

A legtöbb önkormányzat egyelőre ódzkodik a szociális kártya bevezetésétől. A megyében elsőként Újkígyóson viszont — tanulva a monokiak esetéből, ahol az alkotmánybíróság foglalkozik az üggyel — a helyi képviselő-testület úgy döntött, belevágnak - írta a beol.hu.

Monokon ugyanis felmerült, hogy a kártya sérti az érintettek önrendelkezési jogát. — Jóindulattal feltételezem, senki sem a kocsmában költötte el a pénzt. Ezért úgy vélem, jogos felháborodás ebből az ügyből nem születhet. Így viszont a jövőben biztosan kizárjuk annak a lehetőségét is, hogy italra, cigarettára, vagy játékgépbe kerüljön a pénz — mondta Szebellédi Zoltán.

További információk a szociális rendszer átalakításáról itt olvashatók!

A legtöbb önkormányzat egyelőre ódzkodik a szociális kártya bevezetésétől. A megyében elsőként Újkígyóson viszont — tanulva a monokiak esetéből, ahol az alkotmánybíróság foglalkozik az üggyel — a helyi képviselő-testület úgy döntött, belevágnak. Monokon ugyanis felmerült, hogy a kártya sérti az érintettek önrendelkezési jogát. — Jóindulattal feltételezem, senki sem a kocsmában költötte el a pénzt. Ezért úgy vélem, jogos felháborodás ebből az ügyből nem születhet. Így viszont a jövőben biztosan kizárjuk annak a lehetőségét is, hogy italra, cigarettára, vagy játékgépbe kerüljön a pénz — mondta Szebellédi Zoltán.

Az újkígyósi polgármester szerint azért is előnyös a kártya bevezetése, mert megszűnik a sorbanállás a polgármesteri hivatalban, és banki költségeket sem számolnak fel. Újkígyóson novembertől lép életbe az új rendszer, és több, mint 300 embert érint. Vásárolni a képviselő-testület által elfogadott határozat szerint csak helyi boltban lehet. A vonalkódos kártyát leolvasó rendszer ugyan még nincs mindenhol kiépítve, de a kártyát kibocsátó cég hamarosan minden érintettet meg fog keresni. Reisz Attila, a cég képviselője elmondta, Békés megyében további 15 település jelezte érdeklődését.

szociális rendszer szociális juttatások monoki kártya
Kapcsolódó cikkek