BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Államosító mentőakciók

Elővásárlási jogot kap a szlovák állam a csődhelyzetbe jutott stratégiai vállalatok részvényeire. Erről fogadott el törvényt gyorsított eljárásban a napokban a szlovák parlament.

Az „államosítási” jogszabályt a pozsonyi törvényhozásban hevesen támadta az ellenzék, s csak az utolsó pillanatban került bele az a kitétel, hogy a kormánynak a helyzet stabilizálódását követően kötelessége újra eladni a megszerzett részvényeket.

Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban viszont már jó néhány bankot és egyes nagyvállalatokat is részleges vagy teljes állami tulajdonba vettek az elmúlt egy évben, mert csak így tudták megmenteni azokat a csődtől. Egyes esetekben már sikerült is eladni a hangsúlyozottan csak ideiglenesen megszerzett tulajdonrészeket.

Magyarországon egyelőre csak egyetlen olyan finanszírozási formáról döntöttek, amelynek keretében az állam részesedést szerez magántulajdonú cégben: a kormány összesen 300 milliárd forintos keretet szánt a bankok „megmentésére”. Ennek egyik eleme az állam által finanszírozott tőkeemelés. Ilyenre egy pénzintézet esetében került sor: az FHB Bank 30 milliárd forintos juttatásban részesült. Köztulajdonba kerülhet a Malév is, tartozásainak állami részvényekké alakításával, erről döntés a közeljövőben várható.

A cikk teljes terjedelemben itt olvasható

A témáról szóló jegyzet itt olvasható

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.