Magyar gazdaság

Jó hír Németországból: ismét nőtt a negyedéves GDP

Németországban 0,7 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) a harmadik negyedévben a másodikhoz képest - erősítette meg kedden korábbi becslését a német statisztikai hivatal. A második negyedévben 0,4 százalékkal gyarapodott a gazdaság.

Ez a második negyedév, amikor bővül a német gazdaság négy negyedéven át tartó visszaesés után.

Éves összehasonlításban 4,7 százalékkal csökkent a a harmadik negyedévben, a másodikban 7 százalék volt a tizenkét havi visszaesés.

A statisztikai hivatal elemzése szerint a harmadik negyedévi GDP-adat ismeretében elmondható, hogy a gazdaság immár véglegesen maga mögött hagyta a Németország fennállása óta legsúlyosabb recessziót. A növekedés elsősorban a beruházások és az bővülésének, illetve a készletek feltöltésének köszönhető, a belföldi fogyasztás egyelőre még gyenge.

Elemzők bíztató jelnek tartják, hogy nőttek a beruházások az előző negyedévhez képest: az építőiparban 1,5 százalékkal, gépekre, berendezésekre, közlekedési eszközökre 0,8 százalékkal többet fordítottak a német cégek. A készletek feltöltése 1,5 százalékponttal járult hozzá a GDP-növekedéshez.

Az export 4,9 százalékkal bővült, az 6,5 százalékkal, a belföldi fogyasztás viszont 0,9 százalékkal visszaesett.

Németország GDP negyedéves
Kapcsolódó cikkek