Magyar gazdaság

Megbéklyóz minket a kamatteher

A megtakarítások idővel lehetővé tehetik az iparűzési adó kivezetését

A költségvetési egyensúly további javítása nem képzelhető el másként, mint az államadósság minél gyorsabb és meredekebb ütemű csökkentésével. Ezt a sokak által osztott nézetet erősítette meg tegnap Oszkó Péter pénzügyminiszter egy a nemzetközi kamarák által szervezett üzleti fórumon Budapesten.

Oszkó rámutatott: az okozta kamatterhelés éves szinten közel 1200 milliárd forintos kiadást jelent az állami büdzsének. A jövő évi költségvetési törvényjavaslat szerint ez a tétel 2010-ben egészen pontosan 1215 milliárd forint lesz, mintegy 20 milliárd forinttal több, mint az idén.

Ennek a tehertételnek a mérséklése jelentős mértékű adócsökkentést és gazdaságélénkítést tenne lehetővé. „A következő években az adósság- és a kamatszint csökkentése, valamint a kockázati besorolás javítása a kormány fő feladata” – fogalmazott a pénzügyminiszter.

Hozzátette: a kormány mintegy 1000 milliárd forintos megtakarítást valósított meg az utóbbi hónapokban hozott döntésekkel az állami kiadások terén. Ha a gazdaság nem esik vissza az idén 6,7, jövőre pedig további néhány tized százalékkal, akkor ezek a változások számottevő adócsökkentési lehetőséget teremtették volna.

További részletek a holnapi Világgazdaságban!

iparűzési adó adóbevételek kamatteher válság
Kapcsolódó cikkek