BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Válság itthon: Rázós évre készülhetünk

Hazai szakértők között nincs egyetértés abban a kérdésben, kialakulóban van-e a pénzügyi piacokon egy újabb buborék. Ezt ugyanis nehéz definiálni, ami a monetáris politikának is gondot okozott a válság kapcsán – fejtette ki lapunknak Bebesy Dániel, a Budapest Alapkezelő portfóliómenedzsere.

A lufi ellen azzal lehet érvelni, hogy a legtöbb piacon ma lényegesen lejjebb vannak az árak, mint a válság előtt. Ugyanakkor a globális gazdaság teljesítménye is visszaesett, változott a struktúra, így nem lehet tudni, hogy az új árszintek megfelelnek-e ennek – fűzte hozzá.

Németh Dávid, az ING Bank elemzője szerint viszont nem az a kérdés, hogy van-e buborék, hanem hogy kidurran-e vagy csak megáll a növekedésben, mivel sokkal gyorsabban hatottak a kormányzati csomagok, mint ahogyan a reálszféra reagálni tudott volna azokra. Ebből a szempontból sok múlik a kilépési stratégiákon, de ilyen jellegű tapasztalattal alig rendelkezünk a mostani csomagok mérete miatt.

Az viszont kisebb állami élénkítésekkor kiderült, hogy egy korai kilépés jókora megingáshoz vezethet az érintett piacokon. Németh Dávid ugyanakkor kizárja, hogy zavartalanul folytatódjon a növekedés a nyugati gazdaságokban, ehelyett igen rázós évre kell készülni, mivel a fundamentális hírek hol jobbak, hol rosszabbak lesznek.

Bebesy szerint viszont fontos megnézni, miből táplálkozik az áremelkedés. Ha túlzott hitelexpanzióból, az egyértelműen gond, most viszont jelentős részben azok a pénzek tértek csak vissza, amelyek a válság kitörésekor a biztonságos eszközökbe menekültek. A kormányzati eladósodás ugyan hordoz veszélyeket, de a fő trend továbbra is inkább a magánszektor hitelállományának leépülése, az áremelkedést tehát nem a magánszektor eladósodása hajtja.

A cikk teljes terjedelemben itt olvasható

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.