BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Görög államcsőd? Várja a piac a nyugtató katarzist

Mentőakció. Görög államkötvények vásárlásáról, a strukturális támogatások előrehozásáról vagy akár rendkívüli EKB-kölcsönről is határozhatnak mai csúcstalálkozójukon az EU állam- és kormányfői.

A cél a görög államcsőd megelőzése lenne. A mentőakció mikéntjét illetően azonban tegnap még nagy zűrzavar uralta a nyilatkozatokat, sőt arról sem alakult ki egyetértés, hogy egyáltalán kap-e bármiféle kézzelfogható támogatást Athén.

A piacok azonban már tegnap is megsínylették a bizonytalanságot: az euró-dollár árfolyamot alapvetően éppúgy a görög mentőakcióval kapcsolatos találgatások alakították, mint a forint kurzusát. Felmerült a lehetősége annak is, hogy a görögöket Berlin kétoldalú megállapodás alapján húzza ki a csávából. A vezető görög és uniós politikusok elkötelezték magukat a mellett, hogy a Nemzetközi Valutaalap segítségét nem veszik igénybe.

Egy esetleges görög államcsőd az európai bankokat is súlyosan érintené . Az Athénnal szembeni követelések közel kétharmada, 163 milliárd euró van külföldi, elsősorban euróövezeti pénzintézetek kezében a Nemzetközi Valutaalap szerint.

A mentőakciót az is sürgetővé teszi, hogy tegnap utcai zavargásokban és közalkalmazotti sztrájkban is megmutatkozott a lakosság ellenállása Görögországban a tervezett megszorító intézkedésekkel szemben.


A cikk teljes terjedelemben itt olvasható

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.