Kétmilliárd eurónyi működőtőke áramlott tavaly az országba
A Joint Venture Szövetség, az ITD Hungary és a Magyar Külgazdasági Szövetség által szervezett Külgazdasági Évindító 2010 című konferencián a gazdasági miniszter elmondta: kiemelten kell kezelni azokat a piacokat, amelyeket a válság kevésbé érintett.
Hozzátette: a külgazdaság fejlődését nagyban befolyásolja, hogy azok az országok, amelyek Magyarország számára kiemelt külkereskedelmi partnerek, mennyire tudnak növekedni.
Varga István szerint a Bajnai-kormány külgazdaság-politikájának főbb paraméterei a következő kormánynak is kijelölik az utat.


