BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jó kapcsolat a vállalkozásokkal

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

A régió kisvárosai közül Szentes az elsők között alakított ki korszerű ipari parkot, hogy a munkahelyteremtés érdekében vonzó környezetet nyújtson a befektetőknek és a városban működő, termelést bővítő cégeknek.

Szentesen ma számos kis- és közepes vállalkozás működik, s mellettük néhány nagyobb olyan termelő cég is, amely a hagyományos munkakultúrákra építve hosszú távon találta meg számításait. A munkahelymegőrzés és -teremtés érdekében a város vezetése folyamatosan konzultál a helyi vállalkozókkal és a nagy adózókkal. A gazdasági szereplők igényeit a hivatal gyorsan és rugalmasan próbálja megoldani.

Az önkormányzat kiemelt figyelmet fordít a kis- és közepes vállalkozásokra, hiszen a foglalkoztatás nagy hányadát ezek biztosítják. Részükre a város rendszeres egyeztetési fórumot szervez, ennek fontos eleme az önkormányzat által kéthetente megjelentetett vállalkozói hírlevél, amely 600 internetes címre jut el. A vállalkozók így jutnak hozzá az őket érintő legfontosabb települési hírekhez, valamint az országos és nemzetközi üzleti információkhoz.

Az önkormányzat több mint egy évtizede jelentős összegeket költ az ipari területek, illetve az ipari park fejlesztésére, hogy a kisváros megőrizhesse befektetési vonzerejét a térségben. Az ipari park jelenleg újabb beruházás helyszíne: további korszerű iparterületek létesülnek, ezenkívül épül egy modern üzemcsarnok, valamint egy vállalkozói falu. A vonzó befektetői környezet kialakításának köszönhetően a városban folyamatosan nőtt a vállalkozások száma és teljesítménye, bővült a foglalkoztatás.

Az önkormányzatnál az iparűzési adóbevétel növekedési üteme – az elmúlt hat évben – kétszer annyi volt, mint az országos átlag éves szinten. A válság kirobbanását követően, 2008 őszén megállt a bővülés. A hipabevétel 2009-ben csökkent, hét százalékkal volt kevesebb, mint az előző esztendőben, hasonlóan az országos átlaghoz.

A gazdasági válság ellenére a parkban működő cégek közül vannak olyanok, amelyek fejlesztenek, bővítik a tevékenységüket. A munkanélküliségi ráta Szentesen jelenleg 7-8 százalék körül alakul, az idén 100-110 új munkahely létesül. A jelenlegi foglalkoztatási szint megőrzése érdekében az önkormányzat több programot is elindított. Közmunkaprogram keretében 350 fő közintézményeknél állagmegőrző munkákat végez. Bevezettek egy vállalkozásélénkítő programot a kkv-k részére.

A város közel 1500 helyi vállalkozó véleményét kérte ki a sikeres kidolgozás érdekében, s az érdekképviseletek egyetértésével született meg a végleges változat. Kamatmentes likvid forrásra pályázhatnak az önkormányzatnál azok a helyi cégek, amelyek fejlesztésre vagy innovációra, illetve termékeik sikeres piacra juttatását segítő kereskedelmi fejlesztésre vállalkoznak, valamint ha munkahelyeket őriznek meg, illetve újakat hoznak létre. A kamatmentes forrást 36 hónapra lehet igényelni, az elnyerhető összeg 3–5 millió forint között alakulhat. Az önkormányzat e célra elkülönített alapjából mintegy 25-30 helyi vállalkozás részesülhet. VG

Szociális kölcsönnel segítenek

A válság súlyosan érintette a korábban rendszeres jövedelemmel rendelkező lakosság egy részét. Az országban elsőként itt vezettek be részükre szociális kölcsönt. Ezt olyan családok vehették igénybe, amelyeknek a krízis hatására rendült meg az anyagi helyzete, a korábbi években azonban tudták finanszírozni a kiadásaikat. Több mint húsz család kapott ilyen kölcsönt, közülük eddig mindenki eleget tett törlesztési kötelezettségének.

A nagyon nehéz helyzetű családok részére a város szociális állattartó programot indított. Nekik hízósertés-alapanyagot és takarmányt adott élelmiszersegély helyett.



A nagyon nehéz helyzetű családok részére a város szociális állattartó programot indított. Nekik hízósertés-alapanyagot és takarmányt adott élelmiszersegély helyett. Tények, adatok A lakosság száma: 29 610 fő

Csatornahálózat kiépítettsége: 100 százalék

Lakossági rákötés: 85 százalék

Költségvetési főösszeg: 15,09 milliárd forint

Amire büszke a város: az itthon elnyert Nemzet Sportvárosa és Befektetőbarát Önkormányzat címre, valamint az Európa

Tanács bizottságai által odaítélt elismerésekre: Európa Diploma, Becsületzászló, Európa Plakett-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.