BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kupa: A cégeknek csak 30 százaléka fejlődőképes

A Kupa Mihály a Gazdasági Rádió Nap Vendége című műsorában hangsúlyozta, hogy Magyarország az IMF megállapodásban azt vállalta, hogy teljesíti a 3,8 százalékos hiánycélt, így ez lesz a kiindulópont a tárgyalásokon.

A nagy ellátórendszerek átalakításával ellehet menni ugyan 5 százalékos hiánycélig, de ez a plafon. Kupa Mihály arról is beszélt, hogy az új kormánynak 350 milliárd forint forrása lehet egy szerény adó csökkentésre.

A volt pénzügyminiszter szerint, 2012-ben már akár 600 milliárd forintot is feláldozhatnak erre a célra, de egy a mainál kedvezőbb és sikeresebb adórendszer érdekében alapjaiban kell átalakítani az adórendszert, vissza kell szorítani a bürokráciát és reformra szorulnak a nagy ellátó rendszerek is.

Kupa szerint az adócsökkentés a kis-, és középvállalkozói szektornak sem jelent egyből fellendülést, hiszen valószínűleg a válság miatt bekövetkező veszteségeket próbálják majd először pótolni – vélekedett a volt pénzügyminiszter. Hozzátette: a vállalkozásoknak csupán 30 százaléka fejlődőképes, akiket pedig mindenképpen segíteni kellene.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.