Maradvány: félezer milliárd
A legutóbbi hivatalos és végleges adat a 2008-as évről áll rendelkezésre, a zárszámadási törvényben. Ez összesen 579 milliárd forintnyi maradványról ad számot. E tétel automatikusan részét képezi a következő évi maradványnak is, amit a folyó évi intézkedések és a gazdasági folyamatok befolyásolhatnak. Először is, ha lassabban nő, netán csökken a gazdaság teljesítménye – ahogy 2009-ben és kismértékben ugyan, de valószínűleg az idén is –, akkor megemelkedik a maradványok összértéke.
Ezzel függ össze az is, amikor a maradvány azért nő, mert elmaradnak vagy elhúzódnak egyes, korábban betervezett intézkedések, beruházások. A 2008-ról szóló zárszámadási törvény többek között 342 milliárd forintos bevételi lemaradásról ad számot, melynek kizárólag az az oka, hogy az EU-s források lehívása lassúbb volt az eredetileg tervezettnél. Fontos tényező az is, hogy a büdzsébe az év végén befolyó összegeket, valamint a tartalékokból esetlegesen felszabadított pénzeket csak a következő évben lehet felhasználni, addig e tételek szintén a maradványok összértékét növelik.
E tényezőknek köszönhető, hogy a tavalyi év végi maradványtartási kötelezettség az előzetes, nem hivatalos adatok szerint 595,2 milliárd forintot tett ki. E tetemes összeg jó része felett persze nem rendelkezhet szabadon sem a még hivatalban lévő, sem a majdani kormány. A tárcák néhány héttel ezelőtt – éppen a választások közeledtére való tekintettel – közzétett adataiból az szűrhető le, hogy a minisztériumok majd 500 milliárd forintnyi maradványából alig 40 milliárd forint használható fel szabadon. (A maradványösszeg fennmaradó részét a különböző fejezeti kezelésű előirányzatok, tárcáktól külön kezelendő alapok teszik ki.) És könnyen lehet, hogy a kormány utolsó ülésén még ezeket az összegeket is „megcímkézik” a tárcavezetők.
A még február elején született, a tavaszi országgyűlési ülésszakról szóló kormányrendeletben legalábbis az szerepel, hogy a kabinet utolsó ülésén, május 19-én döntenek a még fel nem használt maradványok sorsáról. Itt érdemes megjegyezni: a szabad maradványkeret 2008 végén még 101 milliárd forint volt.
Az viszont megszokott dolog, hogy a kormány folyamatosan módosítja a maradványok állományát: csak az idén több kormánydöntés született már az egyes előirányzatok módosítására, ami természetszerűleg érinti az adott soron mutatkozó maradvány értékét is. A pénzügyi tárca összesítése szerint a kabinet 23,6 milliárd forintot csoportosított át a korábban le nem kötött maradványok terhére az idén.
A legsúlyosabb „csapás” 2010-ben a gázártámogatásokat érte: a dotációt kezelő szociális tárcától 5,2 milliárd forintot hazánk afganisztáni szerepvállalásának bővítésére, további 5,1 milliárdot pedig a Gripen vadászrepülőgépek finanszírozására csoportosítottak át. Szintén innen finanszírozták a pneumococcus elleni védőoltások 1,3 milliárd forintos tételét. Egy másik döntéssel határozott a kabinet arról, hogy a BKV támogatására 5 milliárd forintot csoportosítanak át az uniós fejlesztések fejezetéből.
Az Önkormányzati Minisztérium esetében pedig házon belül címkéztek át egy jelentősebb, 2,1 milliárd forintos öszszeget: a távhőszolgáltatás korszerűsítése helyett e tétel a turisztikai célelőirányzatnál landolt, a sávolyi MotoGP motorversenypálya beruházását elősegítendő. Utóbbi döntés esetén tehát – az utóbbi hetek heves vitáit figyelembe véve – az elő-irányzat újbóli módosítására lehet számítani. KR