BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Itt a jelentés, meglepődtek az elemzők: vége a Tesla aranykorának, Musknak be kell vetnie a csodafegyvert – hiába a rekordbevétel

Az adójóváírás szeptember végi eltörlésével Donald Trump pontot tett a Tesla aranykorára. Az elektromosautó-gyártó az utolsó fogyasztói rohamot még állta, de innentől szakértők szerint a lejtmenet következik. Hacsak nem válik be a Tesla csodafegyvere, a robotaxizás, amelynek ugyancsak kerékkötője lehet a Muskkal tengelyt akasztó amerikai elnök.

Nagyon meghajtotta a Tesla a szeptemberrel zárult harmadik negyedévet, amely rekordbevételt hozott számára, igaz ez egy egyszeri eseménynek volt köszönhető: az Egyesült Államokban ugyanis szeptember 30-i hatállyal a Trump-vezette klímaszkeptikus kormányzat megvonta az elektromos autók vásárlásához addig nyújtott 7500 dolláros adókedvezményt. 

Tesla, musk
Elon Musk, a Tesla alapító-vezérigazgatója a robotaxizással adna új lendületet a lejtőre kerül cégének / Fotó: Anadolu via AFP

Amely biztosította a magasabb költségek mellett összeszerelt villanyautók versenyképességét. A Tesla 28,1 milliárd dolláros rekordbevétellel abszolválta a harmadik negyedévet, ez 12 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit, és túllő a londoni tőzsdecsoport (LSEG) 26,37 milliárd dolláros elemzői konszenzusán.

A Tesla nyeresége egyre olvad, aggódhatnak a befektetők

Ami fontosabb, az egy részvényre eső nyereség (EPS) 50 centes értéke elmarad az 55 centes elemzői várakozásoktól A nettó nyereségben 29 százalékos törés következett be, 1,77 milliárd dollár szerepel ezen a soron a szerdai New York-i tőzsdezárást követően közzétett gyorsjelentésben

A 18 százalékos bruttó haszonkulcs pedig a fele a pár évvel ezelőttinek, amikor is a Tesla még egyeduralkodónak számított az elektromos autózás területén. 

A bevétel markáns növekedése felett érzett öröm és a profit zuhanása okozta keserűség eredőjeként a Tesla részvényárfolyama 2 százalékkal csökkent a zárás követő elektronikus kereskedésben.

Már előrejelzést sem ad Elon Musk cége

Ami a kilátásokat illeti, a Tesla semmilyen konkrétumot nem közölt, mivel olyan sok a bizonytalansági és kockázati tényező, melyekkel meg kell küzdenie. Az adójóváírások eltörlése utáni időszak mindenesetre az eladások megcsappanását hozhatja el a folyó, negyedik negyedévben és távolabbi horizonton is – ez az elemzők egyöntetű véleménye. 

Tesla Model Y L EV
Kínában a szeptemberben kihozott hat üléses Tesla Model Y L nagycsaládos változatot kedvezően fogadta a piac / fotó: CFOTO via AFP

Velük ellentétben a Tesla és személyesen Elon Musk alapító-vezérigazgató is abban bízik, hogy a pár hete bemutatott

  • Tesla Model 3 Standard
  • és a Tesla Model Y Standard

változatok ötezer dollárral alacsonyabb, 40 ezer dollár alá tuszkolt árukkal vonzóak lesznek az adójóváírás nélküli érában is. Az összesen 29-féle extra felszerelés és funkció kibelezésével létrehozott "fejlesztés" azonban önmagában aligha lesz elegendő a forgalom gyors visszaesésének tompításához. 

Se kedvezmény, se kredit, mi jön ezután? 

A Teslát érzékenyen érinti a zéró kibocsátású autói után kapott szövetségi kreditekkel való kereskedés lefagyása is, a cégnek ugyanis jelentős bevétele származott abból, hogy a kibocsátási normákat teljesíteni nem tudó autógyártóknak értékesítette saját szabályozási kreditjeit. Miután sem adótámogatásra, sem túl sok kreditre nem számíthatnak a jövőben, valamit ki kellett találniuk, hogy a vállalat 1450 milliárd dolláros tőzsdei értékeltségét stabilizálni tudják. 

Tesla's Model Y L SUV attracts customers in Shanghai
A Tesla a Model Y-t használja jelenleg a robotaxi szolgáltatás teszteléséhez / Fotó: Imaginechina via AFP

Elon Musk a csodafegyvert a robotaxizásban látja, a cég a texasi Austinban teszteli a szolgáltatást, egyelőre biztonsági sofőrrel szállíthatnak csak utasokat. Az Optimusra épülő humanoid robottechnika és az önvezető szolgáltatások erőltetett fejlesztése mellett nagy reményeket fűznek a Megapack3 energiatároló rendszereik forgalmazásához is. 

A piac azonban még mindig autógyártóként és nem tisztán technológiai vállalatként tekint a Teslára, a fogyasztók pedig pláne, ők új modellek piacra dobását várják a Musk cégétől. Egyelőre azonban csak "megfizethető árú" két Standard modellt kapták, ami azért elég frusztráló lehet a márka híveinek. 

A Wall Street arra számít, hogy a Tesla 2025-ös kiszállításai 8,5 százalékkal csökkennek

  • az adójóváírás lejárta,
  • a régebbi modellekre való támaszkodás
  • és a növekvő verseny miatt.

Ráadásul Elon Musk jobboldali politikai irányultsága és zavaros megnyilvánulásai szintén számos potenciális vásárlót idegenítettek el a Teslától – teszi hozzá a Reuters.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.