Javuló versenyképesség
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságA múlt évhez képest három helyet előrelépve 58 ország közül hazánk a 42. lett az IMD svájci üzleti iskola legfrissebb versenyképességi felmérésében. Térségünk idei nyertesének Lengyelország tekinthető, legalábbis ami a mozgásokat illeti, hiszen egy év alatt 12 hellyel került feljebb a listán. Csehország továbbra is a 29., és a már tavaly is hazánk előtt végzett Észtország egy helyet lépett előre. Szlovákia és Szlovénia versenyképessége viszont alaposan megsínylette a válságot: miután tavaly még mindkét szomszédunk helyzetét hazánkénál kedvezőbbnek ítélte az IMD, az idén Szlovákia 16, Szlovénia pedig 20 helyet esve került mögénk a rangsorban.
A felmérés a versenyképességet a gazdasági teljesítmény, a kormányzati és az üzleti hatékonyság, valamint az infra-struktúra különböző jellemzői alapján vizsgálta. Magyarország egyedül az üzleti hatékonyság területén javított tavalyi eredményéhez képes, ám az összesített előrelépéshez ez is elégnek bizonyult. A részmutatók közül hazánk a nemzetközi kereskedelembe ágyazottság terén áll a legjobban (13. hely), a költségvetési politikában ellenben csak az utolsó előtti lett.
Az IMD a versenyképességi mutatók mellett az idén az országok eladósodottságát is vizsgálta, megállapítva, hogy a „régi” iparosodott gazdaságok mindegyike számára komoly terhet jelentenek majd az adósságok az elkövetkező időben. Úgynevezett adósságstressztesztjükben a jelentés készítői azt próbálták megbecsülni, hogy mikorra térhet vissza az államadósság mértéke a még elviselhetőnek tartott, a GDP 60 százalékát jelentő szintre. Magyarország a „bűnösök” kategóriájába került; az adósság 2022-re elérhető leszorítása a 12. leghoszszabb időtávot jelenti a vizsgált országok körében. BÁ


