Magyar gazdaság

Újabb front a korrupció ellen

A Transparency International (TI) Magyarország nem késlekedett, máris letette a leendő kormány asztalára a hatékony antikorrupciós küzdelem legfontosabb teendőit összefoglaló dokumentumot, és közös jogalkotást kezdeményez. A csomag öt alappillérre – párt- és kampányfinanszírozás, közbeszerzés átalakítása, bűnüldözés erősítése, igazságszolgáltatás számonkérhetősége, nagyobb nyilvánosság – épül.

A három napra Magyarországra látogató Peter Eigen profeszszor, a nemzetközi szervezet alapítója hétfői sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy az ajánlás tartalmazza azokat a lényeges pontokat, melyek végrehajtásával változás érhető el a korrupció elleni fellépésben. Ezeknek az intézkedéseknek a szükségességét nemzetközi tapasztalatok támasztják alá. A professzor egykor a Világbank programmenedzsereként Afrikában döbbent rá, hogy a föld szegény területein oly fontos gazdasági fejlesztés előnyeit miként teszi tönkre a gazdag világ „elképesztő és szégyenteljes konszenzusa”, a szisztematikus korrupció. A TI legnagyobb feladatának tartja, hogy igyekszik meggyőzni a világ elitjét, nem folytathatják a visszaéléseket. Mint mondta, ezer milliárd dollár folyik el évente a korrupt ügyleteken. A fejlődő országok adósságának egyharmada korrupcióból ered. És ez csak a jéghegy csúcsa.

Szerencsére mára mind gyakoribb a számonkérés, Németországban például az utóbbi években több mint 100 esetben álltak büntetőbíróság elé a jogsértők. Miközben sokan korrumpálódnak, számos cég küzd a visszaélések ellen. A Világgazdaság érdeklődésére egyebek közt elmondta, hogy az üzleti forgalom szereplői egyszerre jogsértők meg áldozatok is. A gazdaság tisztességes szereplői – nemegyszer okkal – tartanak a politikai szférától. Peter Eigen az antikorrupciós fellépés egyik legfontosabb eszközét a kormányzat, a civilek és a magánszféra – óhatatlanul ellentétekkel terhes, de annál célravezetőbb – párbeszédében, együttműködésében látja.

Marschall Miklós, a szervezet európai és közép-ázsiai regionális igazgatója azt hangsúlyozta: a korrupciós kockázatok csökkentése nélkül Magyarország versenyképessége és gazdasági mutatói nem javulnak. A szükséges – az adórendszer átalakításától a szürkegazdaság visszafehérítésén át a modernizációjáig ívelő – strukturális változások és a legfelsőbb szint példamutató elkötelezettsége nélkül nem fékezhető meg a korrupció.

A szervezet, miként korábban, ezúttal is a párt- és kampányfinanszírozás megtisztításában látja a korrupcióellenes stratégia alapját. Sürgeti a Fidesz által korábban benyújtott törvényjavaslat felfrissítését az átláthatósági és ellenőrzési intézmények (kampányszámla, hirdetések regisztrációja, az ÁSZ szerepének erősítése) beemelésével, az ésszerű kampányköltési határ bevezetésével.

A közbeszerzéseket a korrupció melegágyaként szokták aposztrofálni, nem véletlenül: a tenderek 65-75 százaléka viszszaélésekkel érintett, ezek 25 százalékkal drágítják a beszerzéseket. A számítások szerint 2008-ban 400 milliárd forint, azaz a 1,5 százaléka lett volna megspórolható korrupciómentes eljárásokkal. Szükség van új közbeszerzési törvényre és új intézményrendszerre.

Mivel a „nagy halak valahogy mindig megússzák”, a TI elengedhetetlennek tartja a mainál gyorsabb, hatékonyabb bűnüldözés feltételeinek megteremtését. Hasonlóképpen fontos feladat az igazságszolgáltatás átláthatóságának és a következetes, egységes jogalkalmazás garanciáinak erősítése, szervezeti változtatásokkal, az idevágó törvény módosításával. Marschall Miklós szerint az igazságszolgáltatási rendszer függetlensége nem mehet a számonkérhetőség rovására.

Az ötödik pillér a nyilvánosság, mely a korrupció elleni fellépés legegyszerűbb és sokszor leghatékonyabb eszköze. E körben szükséges az államszervezet működésének szinte teljes átláthatóvá tétele – mondta Marschall Miklós. Elhangzott: a TI közös jogalkotási folyamatra kéri fel a leendő kormány tagjait, és kritikus, konstruktív együttműködést kínál a mielőbbi eredményesség érdekében. KK

Lehetőség

Az új kormány rendelkezik a strukturális reformok megvalósításához szükséges parlamenti többséggel, ezért a lehetőség adott a korrupció elleni hatékony fellépéshez – vélekedett a Transparency International alapítója.

Ha a politikai akarat is meglesz az átláthatóság feltételeinek megteremtéséhez, a TI szakmai javaslatokkal, sikeres példák bemutatásával segíteni fogja a kormányzatot – ígérte Peter Eigen.



Ha a politikai akarat is meglesz az átláthatóság feltételeinek megteremtéséhez, a TI szakmai javaslatokkal, sikeres példák bemutatásával segíteni fogja a kormányzatot – ígérte Peter Eigen. Pillérek - párt- és kampányfinanszírozás

- a közbeszerzési rendszer átalakításan

- hatékony bűnüldözés

- számon kérhető igazságszolgáltatás

- nyilvánosság-->

Kapcsolódó cikkek