Magyar gazdaság

"Beszennyezték" az országot a Fidesz-nyilatkozatok a Global Insight szerint

Visszafogott, de egyértelmű figyelmeztetést intézett Magyarországnak a Global Insight washingtoni kutatóintézet.

A figyelmeztetés azzal kapcsolatban hangzott el, hogy a jelenlegi magyar kormányhoz tartozó két politikus olyan nyilatkozatot tett, amelyben arra utalt, hogy a magyar gazdaság a görög válság felé tarthat. A Global Insight szerint a nemzetközi piacok érthetően azonnal negatívan reagáltak, és bár utána megnyugtató magyar politikusi  ígéretek hangzottak el, az egymásnak ellentmondó megnyilatkozások a washingtoni kutatóintézet szerint  azt tükrözik, hogy egyfajta szakadás van a kormánypárt vezetésén belül a politikai irányt illetően.

Ez pedig szerintük veszélyeztetheti a magyar kormány elkötelezettségét a további fiskális megszorítások mellett, a megosztottság aggodalommal tölti majd el a legtöbb külföldi befektetőt.

A Global Insight úgy látja, hogy a "legrosszabb forgatókönyvre" utaló, múlt hét végi magyar politikusi megnyilatkozások célja az volt, hogy az új magyar kormánynak belpolitikai fedezetet adjon a szakításra az expanziós fiskális politikára vonatkozó választási ígéretével, és ehelyett a szocialisták 2010-es megszorításainál is szigorúbb intézkedéseket léptessenek életbe.

Ám az érintett politikusok - figyelmeztet a Global Insight - súlyosan alábecsülték az ilyen megnyilatkozások kockázatait, tekintettel a nemzetközi befektetői piacra.   A külföldi befektetésekért világszerte  kemény küzdelem folyik, és a magyarországi negatív megnyilatkozások szinte napra pontosan akkor hangzottak el, amikor az oroszországi  Amerikai Kereskedelmi Kamara sorozatos moszkvai befektetésösztönző rendezvényei nyomán Vlagyimir Putyin miniszterelnök fogadta az egyik  - talán - legnagyobb amerikai konszern: a General Electric (GE) elnök-vezérigazgatóját.

A nagy befolyású washingtoni kutatóintézet mindenesetre nyugtázta, hogy a most kialakult helyzetben a magyar kormány megígérte: kitart a szigorú fiskális korlátok mellett. Ám jelezte, hogy a Global Insight igen szoros figyelemmel követi Magyarországot a negatív kockázatokat tekintve. Még ha a magyar kormány terve erőteljes is, a nemzetközi piacok ma már rendkívül gyanakvóak Magyarországot illetően.  A veszélyre vonatkozó nyilvános megnyilatkozások mára "beszennyezték" az országot, legalább is rövid távon. A nemzetközi befektetők most már úgy vizsgálják majd Magyarországot, mint soha máskor a múltban. Ha Magyarország nem volt rajta a radaron a megemelt kockázatokat illetően, akkor most rajta van - figyelmeztet a washingtoni Global Insight.

kockázat figyelmeztet global insight megszorítás piac
Kapcsolódó cikkek