BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

ENSZ: Együnk kevesebb húst, hogy megmentsük a Földet

Az ENSZ szakértői jelentésében arra hívja fel a figyelmet, hogy az üvegházhatású gázok kibocsátásáért elsősorban a fosszilis üzemanyagok, valamint az élelmiszer-termelés felelős.

Az ENSZ által megbízott szakemberek a Telegraph tudósítása szerint leszögezik, hogy míg a hagyományos energiaforrásokat megújulókra cserélhetik, addig a mezőgazdaság terén akkor következhet be változás, ha alapvetően megváltozik a lakosság étkezési kultúrája.

Az élelmiszerek előállítási az üvegházhatású gázok 18 százalékának kitermeléséért felel, a globális édesvíz 70 százalékát, a földterületek 38 százalékát használják erre a célra. Az ENSZ szakértői úgy látják, jelentős változás csak akkor érhető el, ha az egész világ változtat étkezési szokásain, nevezetesen: kevesebb húst eszik.

Achim Steiner, a program vezetője elmondta: a hétköznapi emberek is segíthetnek azzal, ha csökkentik húsfogyasztásukat. Sőt, a kormányzatok elősegíthetik a változást azzal, hogy az adórendszer átalakításával csökkenti a vegetáriánus élelmiszerek árát.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.