Roubini Financial Times-beli cikkének fő állítása, hogy a kézbentartott-előrehozott csőd sokkal jobb tárgyalási pozícióba hozza a görög pénzügyi kormányzatot, mint amilyenbe egy spontán előálló nem teljesítés nyomán kerülne. Roubini altétele az európai pénzügyi magánbefektetőknek szól: a segélyekkel lavírozó Görögországgal azok járnak jól, akiknek éppen lejáró hitelét még visszafizeti az ország, a végül előálló spontán csőddel viszont a többség pórul jár, mert a hitelezőlista végére szorítják őket az állami hitelezők.
A professzor szerint önáltatás abban bízni, hogy a pénzügyi segélycsomag nyomán Görögország megúszhatja az államcsődöt. Argentína példáját hozza fel: annak minden fiskális mutatója (GDP-arányos államaósság, költségvetési hiány, folyó fizetésimérleg-hiány) jobb volt 1998-ban, mégis csődbe ment: „Görögország válsága az argentín válság a köbön”.
Roubini sorra veszi az elmúlt tizenöt év államcsődjeit, illetve csődközelből való állami kimeneküléseit. Szerinte a görögök szempontjából csak az 1998-as argentin és orosz, illetve a pakisztáni csőd releváns, a belga és svéd kimenekülés nem. Az első három esetben az IMF segélycsomagjai sem mentették meg az államokat a fizetésképtelenségtől, a utóbbiak azért nem számítanak, mert prosperáló időkben került rájuk sor.
