Átalakuló gazdasági csomag
Számos változáson esik át a jövő hét elején a javarészt – visszamenőleges hatállyal – július 1-jétől életbe lépő adócsomag. Az ellenzéki képviselők mellett – akiknek kevés esélyük van arra, hogy javaslatukat befogadják – kormánypárti honatyák és országgyűlési bizottságok is módosításokat javasolnak a Nemzetgazdasági Minisztériumnál készült normaszövegen. Ezekről a jövő hét elején szavaz a T. Ház, az egész csomag zárószavazására pedig július 19-én kerül sor.
Az egyik lényeges változás az, hogy a 98 százalékos „büntetőadó” a végkielégítések és egyéb hasonló juttatások esetében csak a 3,4 millió forint feletti részre vonatkozik majd, legalábbis minimum húszéves munkaviszony esetén. Ha ez utóbbi feltétel nem adott, marad a kétmillió forintos limit. A büntetőadó alsó határának megemelését egyébként a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete kezdeményezte a kormánynál. Szigorítás az, hogy a kvázi adómentessé váló háztáji tevékenységek köréből kikerülnek a javítási, állagmegőrzési és felújítási munkák, ezek korábbi beemelése a tervezetbe ugyanis – a módosító javaslat indoklása szerint – adómegkerülésre ösztönözne. Pontosítják azt, hogy a háztartási alkalmazott akkor is a kedvező, egyszerű szabályok hatálya alá tartozik, ha más jogviszonyban is folytat hasonló jellegű tevékenységet.
Változik a hitelintézetek különadója is, ám nem tudni biztosan, pontosan miként. Rogán Antal, a gazdasági bizottság elnöke, valamint a számvevőszéki és költségvetési bizottság némileg eltérő módosításokat javasol. Az biztos, hogy változik a különadó alapja és mértéke is a biztosítók tekintetében. Míg a bankok 0,45 százalékos adója „kőbe vésettnek” tűnik, a biztosítókra a korábbi javaslat 5,2 százalékos adót állapít meg, a módosítók 5,8-5,9 százalékot irányoznak elő. Ezzel párhuzamosan átalakul az adóalap is, a befektetési szolgáltatóknál ennek meghatározásakor figyelembe lehet majd venni a ráfordításokat. Külön passzus mentesíti a Magyar Posta Zrt. közszolgáltatással kapcsolatos tevékenységét az adó alól, és csökkentheti az adóját az a bank is, mely fiókjainak 15 százalékát négyezer fősnél kisebb településeken üzemelteti. KR


