BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A piac alapvetően hisz Orbánnak: kockázatok lehetnek

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A jegybanki alapkamat változatlanságára számítanak a Reuters elemzői akár 2011 végéig. A magyar gazdaság helyzetét jobbnak ítélik meg az elemzők, mint egy hónappal ezelőtt.

Meglepően egységes maradt az elemzői kar a jegybanki alapkamat pályájával kapcsolatban – derült ki a Reuters havi elemzői felméréséből. A jövő hétfői monetáris tanácsi döntéstől is egyöntetűen az irányadó ráta tartását várják, akárcsak augusztusban. Mint ismeretes: a legutóbbi ülésen is 5,25 százalékon, vagyis eddigi mélypontján maradt a kamatszint, ám a szavazás jegyzőkönyvéből kiderült, a héttagú testületből ketten már emelésre voksoltak. A jelenlegi szinten maradhat 2011 végéig az alapkamat, ha a kormányzat nem lesz kiábrándító, és végre egy megnyugtató, átlátható költségvetési konszolidációs pályát mutat be – vélekedett Barta György, a CIB Bank vezető elemzője kommentárjában.

Egyébként az idei sorozatos negatív inflációs meglepetések ellenére is látna teret a monetáris lazításra a szakértő, ha kedvezőbbé válna a globális piaci hangulat. Negatív forgatókönyv esetén (például ha a hitelminősítők lerontják a besorolásunkat), monetáris szigorítás jöhet.

A piaci bizalmat látszik alátámasztani az Államadósság Kezelő Központ mai sikeres aukciója: csökkenő hozamok mellett sikerült eladni a kötvényeket. A 3, 5 és 10 éves papírok hozama az előző aukcióhoz képest mérséklődött. A befektetők alapvetően hisznek a kormánynak, hogy szigorú fiskális politikával a maastrichti küszöb alá vágja a deficitet. Elemzői konszenzus, hogy idén 3,9, jövőre pedig 3 százalék lesz a GDP-arányos államháztartási hiány.

További részletek a holnapi Világgazdaságban

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.