Juncker: Vége a mellébeszélésnek
"Azt akarom, hogy az eurózóna tagországai megvitassák ezt a kérdést" – fogalmazott Jean-Claude Juncker, hozzátéve: a mellébeszélésnek vége, itt az ideje, hogy a közösség megmutassa, valóban elkötelezett a szabályok szigorítása mellett.
Az AP tudósítása szerint a pénzügyminiszterek vezetője nem tett említést arról, hogy nézeteltérést okozott az adósság rendezésével kapcsolatos kérdés az EU-n belül. Úgy fogalmazott: a javaslatok általában a megfelelő irányba mutatnak.
Az eddigieknél szigorúbban vett szankciók, az államadósságra vonatkozó kritériumok hangsúlyosabb vizsgálata és a versenyképességet befolyásoló gazdasági egyensúlytalanságok kötelező orvoslása – ezek a legfőbb elemei az Európai Bizottság tegnap nyilvánosságra hozott javaslatcsomagjának az EU gazdaságirányítási rendszerének javítására.
A stabilitási és növekedési paktum előírásai alól ezentúl jóval nehezebben bújhatnának ki a tagállamok, és az eurózónán belül az országok kötelezettségszegései általában büntetést vonnának maguk után. Az Olli Rehn gazdasági és pénzügyi biztos által előterjesztett csomag abból indul ki, hogy a válság során bebizonyosodott: a középtávú költségvetési célok mellőzése sérülékennyé tette az uniós országok államháztartását.
Ezek a célok azt követelték volna meg, hogy a kedvező gazdasági időszakok során a tagállamok megfelelő tartalékokat halmozzanak fel. Mivel ez nem történt meg, Brüsszel most számon kérhető módon fogalmazta újra ezt az elvárást. Eszerint szabály rögzítené, hogy a kiadások éves növekedési üteme nem haladhatja meg a GDP-növekedés mértékére tett középtávú becslést. Ha a bizottság az eurózóna valamely tagját kénytelen figyelmeztetni a túlköltekezés miatt, akkor annak kamatozó betétként a GDP-je 0,2 százalékát kellene elhelyeznie Brüsszelnél, és az összeget csak a szükséges korrekció végrehajtása után kapná vissza.


