Még lehetnek kellemetlen pillanatai a devizahiteleseknek
A befektetési társaság keddi sajtótájékoztatóján Szántó András deviza üzletág igazgató azt mondta: azzal számolnak, hogy az önkormányzati választások után prudens, nemzetközileg is inkább kedvelt gazdaságpolitikát fog folytatni a kormány. Ezért, és amiatt, hogy Magyarország késleltetve reagál a világ eseményeire, várhatóan idővel elmúlik a forintról a gyengülési nyomás.
Az Equilor azzal számol, hogy az idén 1, jövőre pedig 2,3 százalékkal nő a magyar gazdaság. Jövő év első negyedévében 25 bázispontos kamatemelést valószínűsít a befektetési vállalat.
Az Equilor szerint jövőre a gazdasági élénkülés, valamint a kamatemelkedés hatására a forint erősödhet a 265-ös szint irányába. A cég szerint még lehetnek kellemetlen pillanatai a frankhiteleseknek, de jövő év elejére tartós fordulatot vár, 200 környéki stabilizálódással.