BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Orbánéknak nem lesz lehetősége nagyívű reformokra Csaba László szerint

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A következő két évben a kormánynak nem lesz lehetősége nagyívű reformintézkedésekre - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csaba László közgazdász.

Nem lesz tere a kormánynak arra, hogy a következő két évben nagyívű reformokat hajtson végre, mert a piacokat kell megnyugtatni - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csaba László közgazdász.

Az egyetemi tanár kifejtette: a nagy állami vállalatok és az önkormányzati rendszer radikális átalakításában a szakértők egyetértenek, de ez pénzbe kerül, és ahhoz, hogy közben javuljon az államháztartás egyensúlya, olyan durva megszorító politikára vagy adóemelésre lenne szükség, ami politikailag lehetetlen. Bár nőtt a mozgástér, de ez még továbbra is csak kicsi és óvatos lépésekre ad lehetőséget - emelte ki.

A közgazdász szerint a költségvetés bevételi és kiadási oldalán is szigorra van szükség.  A Közép-Európai Egyetem professzora úgy vélekedett, nincs szükség feltétlenül egy új készenléti hitelmegállapodásra a Nemzetközi Valutaalappal. Ettől függetlenül tárgyalni kell az IMF-fel, hiszen részvényes az ország a szervezetben - emelte ki.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.