BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Vodafone kikelt a válságadó ellen

A Vodafone közleményében hangsúlyozta, hogy a szektorra kivetett válságadó aránytalan terhet jelent a cég számára.

A Vodafone a Reuters által idézett közleményben leszögezi, hogy a válságadó veszélyezteti a harmadik- és negyedik generációs távközlési hálózatok kiépítését, amely pedig kiemelkedően fontos az ország versenyképessége szempontjából. A cég aránytalannak tekinti a válságadó terhét és tárgyalásokat kezd a kormányzattal a jövőbeni beruházások kapcsán.

A szektor legnagyobb szereplője, a Magyar Telekom már közölte, hogy a 61 milliárd forintos teljes adóösszeg csaknem felét a vállalat fizeti majd be, de egyelőre nem  világos, hogy a befizetés milyen hatással lesz a cég működésére.

A Financial Times a Vodafone közleményét úgy értelmezte: újabb cég vette fel a harcot a válságadó ellen és Orbán Viktornak is rá kell jönnie, hogy a költségvetési hiány ilyen módon történő csökkentésének ára van.

Mint ismert, a kormány hétfőn második akcióterve keretében újabb különadókat szavaztatott meg a parlamenttel. Így a távközlési szektor 61 milliárd forintos válságadót fizet be még idén a költségvetésbe. Az adó az adózás előtti eredményből, költségként számolható el. Az utolsó pillanatban változtattak az adó mértékén, és a 100 milliónál kissebb árbevételű cégeknek nem kell adót fizetniük. Az energiaszektortól 70 milliárd forintot, a kereskedelmi láncoktól 30 milliárd forintot szed be válságadóként a kormány. Az adók nagy részét minden szektorban pár nagyvállalat fizeti.

Világgazdaság Online-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.