Magyar gazdaság

Strauss-Kahn: "Túl korai csodáról beszélni"

Sokan remélték, hogy Európa adósságválságának már vége . Ám a Nemzetközi Valutaalap elnöke szerint Európa még nem tért vissza a normális útra. A Handelsblattnak adott interjújában Dominique Strauss-Kahn óvott a nagy derülátástól.

Az IMF vezetője vitába szállt Nouriel Roubini közgazdász professzornak azzal a véleményével , amely szerint az Egyesült Államokban egy újabb lehetősége áll fenn. "A mi gazdasági prognózisunk szerint az élénkülés folytatódik. Talán nem olyan erőteljes mértékben, mint ahogy korábban reméltük, de a javulás sokkal valószínűbb, mint az újabb revesszió" – mondta Strauss-Kahn.

"Globálisan idén kereken ötszázalékos növekedést várunk, ami nem rossz. Ám a növekedés igen egyenlőtlenül oszlik meg. A javulás dinamikus Ázsiában és Dél-Amerikában. Az európai kilátások azonban nem túl jók, az Egyesült Államokat tekintve pedig nagy a bizonytalanság – mondta az IMF vezetője, aki szerint jelenleg a válsága okozza a legnagyobb gondot.

Strauss-Kahn szerint a recesszió mostani szakaszában a helyzet jóval bonyolultabb, mint három évvel ezelőtt. A válság kezdetén csaknem valamennyi ország többé-kevésbé azonos problémával nézett szembe. Konjunktúracsomagot kellett összeállítaniuk, amely egyszer nagyobb, másszor kisebb volt.  Most azonban a helyzet országonként teljesen eltérő. Egyes államok úrrá tudtak lenni az adósságszintjükön, míg másokat komoly veszély fenyeget. Ezért minden országnak a saját, egyéni helyzete alapján kell cselekvési programot összeállítania – vélt az IMF vezetője.

A Handelsblattnak arra a felvetésére, miszerint Németország pár hónapja kisebb gazdasági csodát él meg, az IMF főnöke rámutatott: túl korai lenne csodáról beszélni. Strauss-Kahn szerint a nagyobb a valószínűsége annak, hogy ideiglenes javulásról van szó, mint tartós fellendülésről. Mint mondta, Németországnak nem szabad elfelejtenie, hogy az exportjának  75 százalékát az euróövezeten belül éri el, márpedig az eurózóna egyelőre gyenge.

Az IMF vezetője leszögezte, hogy véleménye szerint Írországnak nem lesz szüksége pénzügyi segítségre a részükről, de a Valutaalap készen áll arra, hogy támogatást nyújtson az adósságválsággal küzdő államnak.

Németország IMF Roubini stimulus Strauss-Kahn válság recesszió
Kapcsolódó cikkek