Magyar gazdaság

Rehn: Nincs veszélyben az eurózóna

Olli Rehn, az EU pénzügyi biztosa úgy nyilatkozott: az ír válság nem sodorja veszélybe az eurózónát.

Olli Rehn az AP jelentése szerint leszögezte, hogy az ír adósságválság gyökere a bankszektorban keresendő, az ágazatban "nagyon súlyos gondok" akadtak. Ugyanakkor az EU pénzügyi biztosa közvetve cáfolta az Európai Tanács elnökét azzal, hogy közölte: az ír krízis nem sodorja veszélybe az eurót.

Mint mondta, az Európai Központi Bank, az EU és az IMF közös tárgyalásokat folytat a mai nap folyamán az ír bankválság megoldásáról.

Mint arról korábban beszámoltunk , Herman van Rompuy, az Európai Tanács elnöke úgy nyilatkozott: az euróövezet a túlélésért küzd, és ha az euróövezetet nem sikerül életben tartani, azt az sem éli túl. A volt belga kormányfő, aki jelenleg az uniós tagállamok állam-, illetve kormányfői testületét irányítja, az Európai Politikai Központ (European Policy Centre, EPC) nevű elemző műhely rendezvényén tartott előadást.

Anélkül, hogy konkrétan kitért volna a súlyosan eladósodott Írország, illetve Portugália legújabb keletű gondjaira, Van Rompuy azt mondta, hogy az eurózóna fizetési válsága még nem ért véget. Bizakodott ugyanakkor, hogy a túlélésért folytatott harcot meg lehet nyerni.

 

EKB IMF Rompuy EU eurózóna euró rehn Írország
Kapcsolódó cikkek