A válságadóról egyeztetne az E.On
Johannes Teysen, a német E.On AG vezérigazgatója bejelentette: magyar meghívásra Budapestre készül, hogy az energiacégekre visszamenőleg kivetett adóról tárgyaljon. Európa legnagyobb közműcégének első embere egy energiakonferencián újságírók előtt a Bloomberg hírügynökség szerint elmondta: az E.On a vállalati stratégia szempontjai szerint újraértékeli eszközeit, de Magyarországon pusztán a most kialakult helyzet miatt nem készül érdekeltségei eladására. Arról nem beszélt, hogy mely eszközöktől válna meg.
Ha válságadó miatt nem is, más megfontolásból mérlegre teheti az E.On magyarországi érdekeltségeit. Úgy tudjuk, hogy az áram és a gáz itteni végfelhasználói piacán, sőt a gáztárolásban is feltétlenül hosszú távon tervez. Az azonban már régen világossá vált a cég számára, hogy nem olyan jó üzlet a földgáz magyarországi nagykereskedelme, amilyennek az a Mol gázüzletágának megvásárlása előtt mutatkozott. Az E.On a gázüzletággal együtt megörökölte a Mol 2015-ben lejáró, hosszú távú gázimportszerződését, mellette a közüzemi szolgáltatók piacát és számos nagyfogyasztóét is. Mivel azonban az utóbbiak jelentős része nem sokkal az üzletágeladás után átpártolt a versenypiacon akkor megjelent EMFESZ-hez, az E.Onnál fölösleg keletkezett. Erre kezdetben, amíg a gazdaság pezsgett, könnyebben talált új vevőt, a válság beköszönte óta azonban egyre több, kötelezően átvett gáz maradt a nyakán. (2009 tavaszán e téren enyhülést hozott az E.Onnak, hogy akkortól az EMFESZ is tőle vásárolt, mert addigi forrása elapadt.)
Folyamatos fejfájást okozott a nagykereskedőnek (E.On Földgáz Trade – EFT) és okoz ma is a hazai gázárképzés. Miközben ugyanis az energiahordozót piaci áron vásárolja, azt a szabályozott piacon a beszerzésinél alacsonyabb áron kell eladnia. Emiatti veszteségét a gázfelhasználók néhány éven át a gáz árában visszafizették, ma viszont már nem kényszeríti őket erre a törvény. Igaz, hogy a gáztörvény módosítása az eddiginél több, olcsóbb gázhoz segíti hozzá az E.Ont, de a cég ettől még nem lesz nyereséges. Mindezek után tehát már csak hab a tortán a fenti „jelen helyzet”, azaz a válságadó, amely nagyobb, mint az EFT haszonrése.
Az E.On 1995 óta van jelen Magyarországon jogelődjein keresztül. A társaság a hazai energiaszektor privatizációja során részesedést szerzett három áramszolgáltató és két gázszolgáltató társaságban. Az E.On csoport ellenőrzi a hazai föld alatti gáztárolói kapacitások és a gáz-nagykereskedelem döntő részét. Mára áramtermelő portfóliót is kialakított. BHL


