Magyar gazdaság

Hamburgeradó: a kávéra és cukorra is kiterjedhet

A hamburgeradót nem a kormány javasolta először, de sejthető volt, hogy tetszik nekik az elképzelés - mondta Csontos Csaba, a Nestlé Hungária Kft. vállalati kapcsolatokért felelős igazgatója. Véleménye szerint a fogyasztók lehetnek az adó áldozatai. Ha a fogyasztó lemond egyes termékekről, mert drágábbak lesznek, az nem biztos, hogy az érdekét szolgálja - tette hozzá.

A ma kiszivárgott információk alapján a kormány azt tervezi, hogy hamburgeradót vet ki, azonban ez kiterjedhet a kávéra és a cukorra is.

„Tavaly nyáron a Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért vetette fel először ezt az adót” – mondta a Világgazdaság Online-nak Csontos Csaba, a Nestlé Hungária Kft. vállalati kapcsolatokért felelős igazgatója. „Akkor még csak néhány terméket említettek meg ” – tett hozzá a szakember.

Tudható volt, hogy egészségügyi célokra használnák fel a bevételt, de nem kormányzati ötlet volt – emelte ki Csontos Csaba.

Az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége akkor levelet írt a nemzetgazdasági tárcának és az egészségügyi tárcának ezzel kapcsolatban. A válaszban tudatták: nem kormányzati elképzelés, de érezhető volt, hogy érdekesnek találták az elképzelést – hangsúlyozta a Nestlé szakembere. „Később a Semmelweis-tervben is felbukkant az elképzelés, de akkor az édesség és a kávé még nem volt a termékek között” – mondta Csontos Csaba.

Hozzátette: „régóta lappang a téma, az időzítés azonban érdekes. A kormány három napos tanácskozása után került előtérbe, így feltehető, hogy ott kaphatták fel a témát”. Kiemelte: „szeretnénk egyeztetni a kormányzattal, ha törvényalkotási szándék lesz”.

A Nestlé, és az élelmiszeripar cégek is komoly erőfeszítéseket tesznek az egészséges életmód oktatására, s támogatják azt. Ez a korlátozás negatív hatással lenne, ugyanis „nincs egészségtelen élelmiszer – akkor nem lehetne a piacon –, csak egészségtelen táplálkozás van” – emelte ki Csontos.

Ha a kormánynak az a célja, hogy az egészséges életmód irányába terelje az embereket, az nem biztos, hogy szerencsés korlátozással a szakértő szerint. Ha a kormánynak valóban ez a célja, akkor azt „termékfejlesztéssel is segítenék a gyártók”. Elmondta: a szakma nyitott a párbeszédre; várják, hogy létrejöjjön, ha valóban bevezetnék az adót.

„Az kivetését rossz iránynak gondoljuk. Az áru szabad mozgása fontos az Európai Unióban, ez egy stigmatizálás lenne egyes termékekre, és a fogyasztói szokások változását jelenthetné” – húzta alá. „Ezzel egyes termékek egyszerűen drágábbak lesznek, az egyetlen aki károsodhat, az a fogyasztó. Mivel az adó költségoldali növekedést jelentene a cégeknek, ez nem viselhető el sokáig, így az árak emelkednének, vagy munkaerőtől kellene megválni” – fejtette ki a szakember. „Ezt pedig senki sem szeretné” – jegyezte meg.

„Ha a fogyasztó lemond egyes termékekről, az nem biztos, hogy az érdekét szolgálja”, az áron keresztül nem lehet a tudatot formálni, csak terelni lehet a fogyasztót – mondta Csontos Csaba.

Nincs egészségtelen élelmiszer

A hamburgeradó melyet előzetes tervek szerint a valamilyen okból egészségtelennek minősített élelmiszerekre vetnének ki, a Világgazdaságnak név nélkül nyilatkozó piaci szereplők szerint a költségvetés bevételi oldalának növelésének érdekében történhet.

„Valamilyen társadalompolitikai céllal, a költségvetés stabilizációjának érdekében szokás kivetni ezt az adót” – mondta az szakember. Európában nem szokatlan a hamburgeradó. Romániában van hasonló jellegű adó, és Dániában is beharangozták – tette hozzá a piaci szakember, aki azt is elmondta, hogy a kormány egyelőre nem egyeztetett a szereplőkkel.

„Ennek még nincs is itt az ideje, de reményeink szerint lesznek tárgyalások” – mondta. A neve elhallgatását kérő szakember kiemelte: „véleményünk szerint nincs olyan, hogy egészségtelen élelmiszer, csak egészségtelen életmód”.

„Valamilyen társadalompolitikai céllal, a költségvetés stabilizációjának érdekében szokás kivetni ezt az adót” – mondta az szakember. Európában nem szokatlan a hamburgeradó. Romániában van hasonló jellegű adó, és Dániában is beharangozták – tette hozzá a piaci szakember, aki azt is elmondta, hogy a kormány egyelőre nem egyeztetett a szereplőkkel.

„Ennek még nincs is itt az ideje, de reményeink szerint lesznek tárgyalások” – mondta. A neve elhallgatását kérő szakember kiemelte: „véleményünk szerint nincs olyan, hogy egészségtelen élelmiszer, csak egészségtelen életmód”. -->

fogyasztási szokás egészséges életmód fogyasztás kormány hanburgeradó költségvetés
Kapcsolódó cikkek