Rettenetes csapdában vergődik a magyar gazdaság - Mi segíthet?

Csak meghatározó mértékű gazdasági bővülés mellett van esély arra, hogy csökkenjen államadósságunk GDP-arányos mértéke. A nyugdíjvagyon felhasználása után ugyanis a milliárdban kifejezett eladósodás ismét növekedésnek indul – hacsak nem lesz többlet a büdzsében.

Legalább 3 százalékos GDP-bővülés kell ahhoz, hogy valóra válhasson a 2014-re 65 százalék körüli államadósság-rátát előrevetítő kormányzati terv. A javarészt ez évben, kisebb arányban pedig 2012-ben a második nyugdíjpillérből érkező vagyonok értékesítésével bekövetkező csökkenés után ugyanis nominálisan ismét nőni fog az adósság, és ahogy korábban, úgy most is az az egyetlen lehetőség a ráta lefaragására, ha a bruttó hazai termék (GDP) bővülése megelőzi az államadósságét.

A Széll Kálmán-terv szerint a teljes magán-nyugdíjpénztári vagyon 9 százalékát a reálhozamok kifizetésére kell fordítani, mintegy 10 százalék pedig a második pillérben marad. A tavaly év végére 3100 milliárd forint fölé gyarapodott vagyonból tehát mintegy 2500 milliárd kerülhet át az állam kezelésébe. Hasonló aránnyal számolva a nyáron lehetővé válik 1150-1200 milliárd forintnyi állampapír bevonása. Ez nagyjából megfelel a 2011-ben lejáró forintkötvények összértékének, az Államadósságkezelő Központ (ÁKK) finanszírozási terve szerint ugyanis az idén 978 milliárd forintnyi államkötvény és 272 milliárdnyi lakossági állampapír törlesztése várható.

A legutóbbi jelzések szerint ugyan ezzel nem számol a kabinet, de sokat lendítene az államadósság ügyén a 2008-as nemzetközi hitelcsomagból betétként elhelyezett összeg viszszatérítése. A január végi adatok szerint ez utóbbi közel 950 milliárd forintra rúg, ez jelentős tétel ahhoz képest, hogy az ÁKK már idézett finanszírozási terve 2011-re összesen alig 1200 milliárdnyi devizatörlesztési igényt jelez. Ha tehát búcsút intenénk a betétnek, jóval kisebb arányban kellene megújítani devizaadósság-elemeket. Hazánk teljes nemzetközi tartaléka egyébként 34 milliárd euró, vagyis 9300 milliárd forint közelében jár, az említett betét tehát ennek mindössze bő egytizedét jelenti.

E két lépéssel (az állampapírok bevonásával és a betét visszafizetésével) tehát el lehetne érni, hogy a többszörös lejáratok kiszűrésével összesen mintegy 4000 milliárd forintnyi 2011-es törlesztési igénynek úgy tegyünk eleget, hogy közben 1700-1800 milliárdnyi adósságot kelljen megújítani. Az államadósságot tovább csökkenti a nyugdíjkaszszáktól átkerülő részvények, befektetési jegyek értékesítése, ezt azonban azért nehéz számszerűsíteni, mert a veszteség elkerülése érdekében az eladásra csak fokozatosan kerülhet sor.

Az, hogy ez utóbbi vagyonelemektől csak fokozatosan válik meg az állam, jól látszik a hivatalos államadósság-pályán is. E szerint ugyanis 2011 végére csak 75 százalékra csökken a ráta, ez a jelenleg még a magánnyugdíjpénztárak kezelésében lévő állampapírok bevonásával máris összejön. A Széll Kálmán-terv 2012-től évi 2-3 százalékpontos adósságráta-apadást feltételez, 2014-re 66, 2018-ra pedig 50 százalékos arányt vetítvén előre. Ennek alapja – különösen 2013-tól – kizárólag a GDP növekedése lehet: elemzők számítása szerint 3 százalékos gazdasági növekedés „automatikusan” 1,8-2 százalékpontot javít a GDP-arányos államadósság-rátán. Ehhez azonban arra is szükség van, hogy a költségvetési deficit valóban minimális szintre süllyedjen.

Az adatokból kiderül: az évről évre halmozódó költségvetési hiányok mellett a 90-es évek első felében a bankkonszolidáció és a forint leértékelődése „dobta meg” az adósságrátát. 1994–97 között gyors, 2001-ig pedig valamivel lassabb ütemben apadt a GDP-arányos adósságráta, részben a privatizációs bevételeknek köszönhetően.

Az utóbbi években az eladósodás folyamatához már az önkormányzati szféra is „aktívan” hozzájárul, és hozzávetőleg 4-4 százalékpontnyi államadósság a nemzetközi hitelcsomag betétként elhelyezett részének, valamint a GDP csökkenésének a számlájára írható.

Az adatokból kiderül: az évről évre halmozódó költségvetési hiányok mellett a 90-es évek első felében a bankkonszolidáció és a forint leértékelődése „dobta meg” az adósságrátát. 1994–97 között gyors, 2001-ig pedig valamivel lassabb ütemben apadt a GDP-arányos adósságráta, részben a privatizációs bevételeknek köszönhetően.

Az utóbbi években az eladósodás folyamatához már az önkormányzati szféra is „aktívan” hozzájárul, és hozzávetőleg 4-4 százalékpontnyi államadósság a nemzetközi hitelcsomag betétként elhelyezett részének, valamint a GDP csökkenésének a számlájára írható. -->