BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újra és újra eladósodó cégek

A szigorítások ellenére sem javul az adózási morál. Az adóhatóság 120 ezer cég ellen folytat jelenleg adóbehajtást, van közöttük olyan, amelynek tartozása eléri az 5,5 milliárd forintot.

Jelenleg mintegy 120 ezer cég ellen folyó adóvégrehajtással összesen 534 milliárd forintot akar behajtani a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) – közölte a

feketelista.hu portál. Az eljárások száma annak ellenére sem fogy, hogy hetente mintegy ötezer társaság ügyét lezárják, ám hasonló számban újabbakkal szemben kell a végrehajtást elrendelni. Sok társaság ellen szinte havonta indul új eljárás. Hiába rendezik az adósságukat, az újabb elmaradások miatt szinte azonnal ismét eljárást kell indítani ellenük. A vállalkozások teljes adótartozása így már meghaladja a 2125 milliárd forintot.

Az adóhatóság ugyan tíz év alatt éves szinten meghatszorozta a végrehajtási intézkedések számát, a hátralékok összege ennek ellenére a négyszeresére nőtt. Az adózási morál a szigorítások ellenére sem javult az elmúlt években. Ehhez kétségtelenül hozzájárult a pénzügyi válság, amelynek következtében jelentősen megcsappantak a bankszámlákról inkasszálható összegek. A végrehajtás alá vont cégek közül a legnagyobb összegű tartozás eléri az 5,5 milliárd forintot.

A NAV a notórius nem fizetők ellen minden lehetséges jogszabályi eszközt bevet. Felszámolást kezdeményez, ha az értékesíthető vagyon nem nyújt fedezetet az adósság megfizetésére. További informatikai fejlesztések révén szigorítja az adótartozások feltárását és behajtását is.

A végrehajtás alá vont cégeknek csaknem háromnegyede gyakorlatilag már nem működik, így kevés az esély a behajtásra. Számos intézkedés ellenére romlott a hátralékok behajtási megtérülése; éves szinten számítva a korábbi 28-30 százalékról 23-ra mérséklődött.

A feketelista.hu portál összeállítást készített arról a kétszáz vállalkozásról is, amely ellen a legtöbbször indult adóvégrehajtás. Van közöttük olyan, amely harmincszor szerepel a listán. A kétszázadik helyre sorolt cég neve is tizenháromszor volt olvasható az adóvégrehajtásban elmarasztaltak között. A felsorolt vállalkozások túlnyomó része korlátolt felelősségű társaság, a kétszáz cég között mindössze egyetlen részvénytársaság található. Felkerült a listára 38 bt., sőt, közülük három az első tízben található.

Az a tény, hogy egy cég ellen több alkalommal indul végrehajtás, nem jelenti feltétlenül azt, hogy kibújik a fizetés alól. Amennyiben ugyanis a vállalkozás nem teljesíti határidőben a havonta bevallott kötelezettségét, az informatikai rendszer jelzése alapján azonnal megindul a végrehajtási eljárás. Amennyiben viszont a hatósági átutalási megbízás behajtási eredményre vezet, az eljárás néhány napon belül be is fejeződik. A NAV szakértői szerint ez a folyamat rendszeresen, akár havonta is megismétlődhet.

A legtöbb alkalommal végrehajtás alá vont első húsz cég között kizárólag vidékiek találhatók. Legtöbben Pécsről (a kétszázból ötven) és Kaposvárról (húsz) szerepelnek a névsorban. Az ország régióit tekintve számszerűleg és arányában is Pest megyében indult a legtöbb társaság ellen adóvégrehajtás. A cégek számához viszonyítvan azonban a legkevesebb eljárás (8,2 százalék) Győr-Moson-Sopron és Zala megyében (9,7) indult.

A nagyvárosok közt Budapest vezet (a 200-as listán csak egy fővárosi cég van), ahol a 232 622 vállalkozáshoz képest 49 996 adóvégrehajtás van (21,5 százalék). A legjobb eredményt Győr mutatja, ahol a 9017 vállalkozásra csak 759 adóvégrehajtási ügy jutott (8,4 százalékos arány).

Pozitív lista

Jogszabályi kötelezettség szerint nyilvánosságra kell hozni a renitens vállalkozók ellen hozott határozatokat, de a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) munkáját hatékonyabbá teszi, hogy megteremtették ennek ellenoldalát, a pozitív listát is – mondta Pintér István. Az NFH főigazgatója közölte, három országos témavizsgálati program eredményeként kerülnek a vállalkozások pozitív listára, amelyekkel kapcsolatban korábban nagy számban érkeztek fogyasztói panaszok. Ezek a szavatossági jótállással, az ártájékoztatással és a nyári idegenforgalommal kapcsolatos vizsgálatok.

Eddig 450 magyarországi kkv került fel a listára, miután az átfogó ellenőrzések során ezeknél mindent rendben találtak. Azok a vállalkozások, amelyek fel szeretnének kerülni a listára, a megyei kormányhivatalok fogyasztóvédelmi felügyelőségeihez nyújthatnak be kérelmet.

Amennyiben mindent rendben találnak, és a megelőző egy évben sem volt rájuk fogyasztói panasz, a hatóság kiállítja az igazolásokat, ezek az üzletekben kifüggeszthetők.

Eddig 450 magyarországi kkv került fel a listára, miután az átfogó ellenőrzések során ezeknél mindent rendben találtak. Azok a vállalkozások, amelyek fel szeretnének kerülni a listára, a megyei kormányhivatalok fogyasztóvédelmi felügyelőségeihez nyújthatnak be kérelmet.

Amennyiben mindent rendben találnak, és a megelőző egy évben sem volt rájuk fogyasztói panasz, a hatóság kiállítja az igazolásokat, ezek az üzletekben kifüggeszthetők.-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.