Nincs, aki fizessen - Elkerülhetetlen a nyugdíjkorhatár emelése

A világ lakosainak a száma az idén év végével eléri a hét milliárdot és az előrejelzések szerint 2050-re meghaladja majd a 9 milliárdot. A folyamat a társadalmak korösszetételemének a változásával jár majd együtt: a gazdag ipari országokban, valamint több közepes- és alacsony jövedelmű országban a társadalom idősebb tagjainak az aránya drámai módon megnő. Ebben – meglepő módon – az is komoly szerepet játszik, hogy mind több helyen csökken a születések száma. Mindenesetre 2011 és 2050 között mintegy 1 milliárd munkaképes korú felnőtt és 1,25 milliárd hatvan év feletti nő és férfi adódik a világ lakosainak a számához, miközben a 25 évnél fiatalabbak száma 3 milliárd körül stagnál. Mindez felveti azt a kemény kérdést: ki és hogyan fogja eltartani az idősebbeket a jövőben?

Nem véletlen, hogy az egyes társadalmak által meghozott egyik legfontosabb döntés az, hogyan tervezik finanszírozni az öregkori fogyasztást, benne az egészségügyi ellátással és a nyugdíjakkal – állapítja meg a többi között az a tanulmány, amelyet Ronald Lee és Andrew Mason publikált a nemzetközi Valutaalap Finance & Development kiadványában. Vannak választási lehetőségek: a nyugdíjkorhatár kitolása, nagyobb szerep áthárítása a családokra, a költségvetési pénzek nagyobb hányadának az átcsoportosítása a nyugdíjasok javára, felhalmozás vagy ezek bármelyikének a kombinációja. Vannak országok – például a Fülöp szigetek –, ahol majdnem teljes egészében ilyen vagyonfelhalmozásból finanszírozzák az időseket; másutt  Tajvanon, Koreában vagy Thaiföldön – nagy szerep hárul ebben az idősek gyermekeire is. A legtöbb ország a költségvetési források és a felhalmozás kombinációjának a gyakorlatát folytatja – ide sorolható például Japán, az Egyesült Államok, az európai országok, néhány latin-amerikai állam. Az írás szerint Magyarországon – miként Ausztriában, Szlovéniában és Svédországban is – költségvetési forrásokat hasznának fel a nyugdíjak, az idősek egészségügyi ellátásának finanszírozására.

Akárhogyan is van, a kiadások a legtöbb helyen egyre nőnek, s mind nehezebbé válik finanszírozásuk. Jól érzékeli ezt a legfejlettebb ipari államokat tömörítő OECD idei, a nyugdíjakkal foglalkozó kiadványa (Pensions at a Glance 2011), annak is például az a táblázata, amely azt mutatja, be, hogy az elkövetkező évtizedekben hogyan változnak az állami nyugdíjkiadások a GDP arányában. Magyarországon például tavaly – a vizsgált országok között is magasnak számító – 11,3 százalékot költötték e célra, ami 2050-re 13,2 százalékos lesz. Az EU-27 országokban átlagosan tavaly 9,1 százalékos volt a kiadás, ami negyven év múlva 12,8 százalékosra kúszik majd fel.

Az egyik kézenfekvő megoldás a probléma kezelésére a nyugdíjkorhatár megemelése, amellyel mind az IMF-kiadványban, mind az OECD-jelentésben bőven olvashatók részletek. Az előbbi a többi között egy számítás eredményét is lehozza, amely azt igyekszik bemutatni, hogy egyes országokban mennyivel hosszabb ideig kellene az embereknek dolgozniuk ahhoz, hogy teljes egészében ellensúlyozni lehessen a növekvő ráfordítási igényeket. Olyan országokban, mint Mexikó vagy Brazília kevés változtatásra lenne szükség: ha egy, illetve három évvel kitolnák a nyugdíjkorhatárt, akkor hosszabb távon is kezelni tudnák a problémát. Másutt, ahol a társadalom gyorsabb elöregedése várható az elkövetkező években, hat évvel kellene meghosszabbítani a munkában eltöltendő időt – ide sorolja az elemzés a többi között  Finnországot, Svédországot és Kínát. Hét éves hosszabbításra lenne szükség az Egyesült Államokban, nyolcra Japánban, kilencre Németországban, s tízre Spanyolországban, illetve a Koreai Köztársaságban.

Egyre több ország ismeri fel a korhatár emelésének a szükségességét – ez már az OECD tanulmányából derül ki. A csoporthoz tartozó legfejlettebb ipari országoknak ugyanis már mintegy a fele megemelte a nyugdíjkorhatárt, vagy a közeljövőben tervezi ezt tenni. 18 ország emeli a nők, 14 ország pedig a férfiak nyugdíjkorhatárát. 2050-re az átlagos nyugdíjkorhatár az OECD-országokban mindkét nem esetében megközelíti a 65 évet, ami annyit jelent, hogy 2010-hez képest a férfiak nyugdíjkorhatára közel 2,5 évvel, a nőké pedig 4 évvel emelkedik. Magyarországon egyébként egységesen 65 évre emelték a nyugdíjkorhatárt – ezt fokozatosan vezetik meg 2021-re.

Eltérő súlyú a probléma A lakosság elöregedésének a problémája nem egyformán érinti az országokat. Vannak azok az alacsony jövedelmű országok – például India vagy a szubszaharai államok –, amelyek még az elkövetkező pár évtizedben is élvezhetik a munkavállalói korban lévő lakosság táborának bővülését. A másik véglet a lakosság elöregedése által jellemezhető gazdag ipari országok, illetve a kelet-ázsiai térség, ahol a születések számának a zuhanása okolható az elöregedésért. Dél- és Dél- Kelet-Ázsiában még jóval később várható a társadalom elöregedése, s ez mondható el Latin-Amerikáról is. -->