BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

"Fokozott éberség" - Még drágább hitelre számítanak a befektetők

Christian Noyer, az EKB kormányzótanácsának tagja azt mondta, a jegybank „fokozott éberség” üzemmódban van, amely a további kamatemelésre utalhat.

Az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsának tagja, Christian Noyer azt mondta, hogy a politikai döntéshozók továbbra is „fokozott éberség” üzemmódban vannak. A francia jegybank elnöke a Financial Times Deutschlandnak adott interjújában fokozta azt a várakozást, hogy az EKB tovább emelheti a jegybank irányadó rátáját.

A német államkötvények két napi szárnyalás után esésbe váltottak, és a határidős Euribor esett, amely azt jelzi, hogy a piacok magasabb hitelfelvételi költségre számítanak.

Noyer kiemelte, hogy az EKB tanácsa fokozott éberség üzemmódban marad – miután ebben az évben már kétszer emelte a kamatot –, anélkül, hogy megmondják mit fognak lépni.

A jegybank áprilisban 25 bázisponttal emelte az irányadó kamatszintet a történelmileg legalacsonyabb, 1 százalékos szintről. Júliusban ugyanekkora szigorítást hajtott végre, így 1,5 százalékra emelkedett a kamat.

Egyértelmű, hogy az EKB tovább szigorít – mondta Elwin de Groot, a Rabobank vezető piaci elemzője a Bloomberg hírügynökségnek. Az elemző a hozamok emelkedésére és a hozamgörbe ellaposodására hívta fel a figyelmet.

Emlékezetes, Jean-Claude Trichet, a jegybank elnöke a júliusi kamatdöntést követő sajtótájékoztatón nem utalt arra, hogy a következő hónapban kamatemelés következne, így érdemes lesz figyelni a jegybankárok nyilatkozatára.

A 10 éves német államkötvények hozama 2 bázisponttal 2,78 százalékra emelkedett. Az Euribor 2012 márciusi határidőre 3 bázisponttal, 1,8 százalékra emelkedett.

Az Eurostat adatai szerint az infláció 2,7 százalékon maradt júniusban az eurózónában, vagyis nem változott az előző hónaphoz képest. Az EKB azért kezdett kamatemelési ciklusba – annak ellenére, hogy egyes gyenge euróövezti országokat ezzel még nehezebb helyzetbe hozta –, mert az infláció jóval meghaladta a jegybank 2 százalékos célját.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.