Leminősítette Ciprust a Moody’s
A hitelminősítő azzal indokolta a lépést, hogy az ország belpolitikai zavarai és a Dimítrisz Hrisztofiasz köztársasági elnök elleni demonstrációk kockáztatják a kormány új költségvetési terveinek végrehajtását. A Moody’s indoklásában hozzátette: az ország fiskális mérlegét amúgy is veszélyezteti, hogy július 11-én egy hatalmas robbanás lerombolta a Vaszilikosz villamos erőművet, amely a legfontosabb energiatermelő létesítmény volt az országban.
Lehetséges, hogy Ciprus pénzügyi segítségre szorul – jelentette be még egy hete Atanáziosz Orfanidesz, a ciprusi központi bank elnöke, az Európai Központi Bank kormányzótanácsának tagja azután, hogy a katasztrófa megtörtént. Július 11-én kora reggel nagy erejű robbanás történt a ciprusi Limasszol közelében lévő haditengerészeti támaszponton, 13-an meghaltak, 60-an megsebesültek, s a detonáció működésképtelenné tette Ciprus legnagyobb erőművét, amely a szigetország áramellátásának 60 százalékát adja.
A katasztrófa következtében kénytelen volt lemondani tisztségéről Kosztasz Papakosztasz ciprusi védelmi miniszter, valamint Markosz Kiprianu külügyminiszter is. A politikai botrány abból adódik, hogy a sajtó olyan kompromittáló dokumentumokat tárt fel, amelyek szerint a kormány legalább öt tagja tudatában volt a robbanásveszélynek. A ciprusiak közül sokan emiatt a kormányt tekintik felelősnek a katasztrófáért, és rendszeresen ezrek tüntetnek Dimítrisz Hrisztofiasz köztársasági elnök lemondását követelve.