Magyar gazdaság

Az EU-biztos szerint csak feltűnősködik a Nobel-díjas közgazdász

Az Európai Unió monetáris politikáért felelős biztosa, Olli Rehn csütörtökön Timothy Geithner amerikai pénzügyminiszterrel és Ben Bernanke-vel, a Federal Reserve elnökével találkozott.

A neves Peterson Intézetben tartott előadásában Rehn hangsúlyozta: "A csőd nem megoldás Görögország problémájára. Nem engedjük, hogy Görögország csőbe kerüljön és megváljon az eurótól" – szögezte le az ORF jelentése szerint. Mint mondta, nagy tisztelettel viseltet ugyan Joseph Stiglitz kögazdász iránt, de álláspontját mérlegelve figyelembe kell venni, hogy az Egyesült Államokban szélsőséges véleményt kell képviselni ahhoz, hogy kitűnjön az ember,

Ha az európai közös valuta elértéktelenedik, akkor Németországnak kell elsőként elhagynia a valutauniót – fogalmazott egy hónapja Joseph Stiglitz, Nobel-díjas közgazdász, a Columbia Egyetem professzora. A Nobel-díjas közgazdász hangsúlyozta, ha Görögország elhagyja az eurózónát, a valuta el fog értéktelenedni. A közgazdász szerint a legnagyobb hiba az időhúzás.

A közgazdász szerint a döntéshozóknak minimalizálniuk kellett volna az eurózóna összeomlásának gazdasági és társadalmi költségeit. Példaként Argentínát említette, amelynek gazdasága mélybe zuhant, miután az állam csődöt jelentett. Argentína most már az egyik legdinamikusabban fejlődő országa.

Stiglitz üzenete egyértelmű: az európai adósságválság gyökeres kezelésének folyamatos halogatása egyre több, s több pénzbe kerül. Vagy úgy, hogy az eurózóna gazdasága zsugorodásával, vagy azzal, hogy egyre több országot kell a közösségnek finanszíroznia. Stiglitz szerint a politikusok pedig ezt a „beteg” rendszert próbálják meg minden áron fenntartani.

"Az euró haláláról szóló híresztelések erősen eltúlzottak. Éjjel-nappal dolgozunk a megoldáson és biztos vagyok abban, hogy sikerünk lesz" - hangoztatta az EU biztos. "Az euróövezet kormányainak és intézeteinek gyorsan kell cselekedniük az euróválság leküzdésére. Most az a fontos, hogy a már meghozott döntéseket valóra váltsuk. Az új védelmi ernyő október közepéig bevetésre kész lesz. Azután szorosabb gazdaságpolitikai egyeztetésre van szükség, amellyel gondoskodunk a stabilitásról és új munkahely-teremtési növekedésről" – mondta Rehn.

Németország EU-biztos eurózóna Görögország euróövezet rehn
Kapcsolódó cikkek