Döntött a német alkotmánybíróság - Fellélegezhet az EU
A karslruhei bírói testület ugyanakkor szerda délelőtt ismertetett határozatában állást foglalt amellett, hogy a jövőben a német parlament számára ilyen jellegű döntések előkészítésében nagyobb beleszólást kell biztosítani.
A tavaly tavasszal a német Bundestag által elfogadott görög mentőcsomagot valamint az első euróövezeti támogatási alapot neves jogászok, illetve közgazdászok egy csoportja, továbbá Peter Gauweiler konzervatív parlamenti képviselő támadta meg az alkotmánybíróságnál.
A panaszosok azzal érveltek, hogy a két mentőcsomag, illetve az azokban történő német kezességvállalás alkotmányellenes, és nem felel meg a Lisszaboni Szerződésben foglaltaknak sem.
Gyorsan kiterjeszthetik a mentőalapot
Az euróövezeti államok akár már szeptember végéig - és ezzel a tervezettnél korábban - dönthetnek az euróövezeti mentőalap, az EFSF kiterjesztéséről.
Az euróövezeti pénzügyminiszterek és jegybankelnökök - egy közelálló forrás szerdai nyilatkozata szerint - egy hétfői brüsszeli találkozón arról döntöttek, hogy e hónap végéig határoznak az EFSF kiterjesztéséről, és ebbe a folyamatosan garanciákat követelő Szlovákia is beleegyezett.
Az euróövezeti országok július 21-i csúcstalálkozóján tárgyalt egyezménytervezet alapján az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz (EFSF) hiteleinek kamatait a jelenlegi 4,5-5,8 közötti szintről 3,5 százalék körüli szintre csökkentik, a futamidőt pedig megduplázzák, 7,5 évről 15 évre emelik.


